Évközi 10. hét, szerda – Mt 5,17-19 Tudjuk-e, hogyan lehet tökéletesen megtartani Isten törvényeit? Hogyan kell érteni Jézus szavait: hogy Ő nem megszüntetni jött a törvényt, hanem tökéletessé tenni, hogy nem veszhet el belőle egy i betű, sőt egy vesszőcske sem, és hogy egyet sem lehet eltörölni közülük? A törvény önmagában nem gyógyítja az elesett…
Szerző: pestiAdmin1
Június 9. Évközi 10. hét, kedd
Évközi 10. hét, kedd – Mt 5,13-16 Milyen hatással vagyunk a környezetünkre? Ha Isten akarata szerint igyekszünk élni az életünket, akkor könnyebben fölismerjük, hogy mikor és hogyan lehetünk a föld sója és a világ világossága. Ha a só feloldódik az ételben, akkor ízt ad neki, és egyúttal megőrzi az ételt a romlástól. Ehhez hasonló szerepet…
Június 8. Évközi 10. hét, hétfő
Évközi 10. hét, hétfő – Mt 5,1-12 Mi az, ami minket maradandóan boldoggá tud tenni? Szent Máté könyvében Jézusnak öt nagy beszéde található, amelyek közül az elsőt nyilvános működésének kezdetén mondta. Ezt az ún. hegyi beszédet fogjuk olvasni a következő napok során az evangéliumban. A hegyi beszédet közvetlenül megelőzte a tanítványok meghívása (vö. Mt 4,18-22),…
Hirdetés 2020. június 7.
Szentháromság vasárnapja Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve szentségimádást tartunk jún. 13–án, szombaton délután 5 és 6 óra között. Ebben az időpontban az egész világon együtt imádkozunk azért, hogy Krisztust egyre többen és egyre jobban megismerjük. Az egyszerűsített regisztrációs oldal elérhető ITT. Jún. 9-től újra látogatható templomunk urnatemetője kedd és péntek délelőttönként 9-12 között. A templomunkat bemutató…
Június 7. Szentháromság vasárnapja
Szentháromság vasárnapja Kiv 34,4b-6, 8-9; 2Kor 13,11-13; Jn 3,16-18 Miért fontos tudnunk, hogy Isten Szentháromság? Jézus nem ejtette ki ezt a szót, hogy Szentháromság. De beszélt az Atyáról, valamint arról, hogy Ő és az Atya egyek, és hogy az Atyával együtt elküldik a Szentlelket. Mielőtt a mennybe ment, azt a küldetést adta tanítványainak, hogy: „Tegyetek…
Június 6. Évközi 9. hét, szombat
Évközi 9. hét, szombat – Mk 12,38-44 Nagylelkűek vagyunk-e? Márk evangéliuma szerint Jézusnak ez volt az utolsó tartózkodása a jeruzsálemi templomban. Miután elmondta figyelmeztetését, hogy semmit nem szabad hiú dicsőségvágyból, önzésből, haszonlesésből, az emberek tetszését és csodálatát keresve tenni, hanem az Isten tetszését kell keresni, több mondanivalója nem volt. Elnézelődött. De nem a templom építményének…
Június 5. Évközi 9. hét, péntek
Évközi 9. hét, péntek – Mk 12,35-37 Mit válaszolunk életünk két legfontosabb kérdésére, hogy kinek tartjuk Jézust, és szeretjük-e Őt? Érthető, hogy „A nagy népsokaság szívesen hallgatta Jézust.” (Mk 12,37), hiszen rendkívül izgalmas kérdést tett fel a 109. zsoltárral és a Messiás személyével kapcsolatban. Ezt a zsoltárt mindenki nagyon jól ismerte, és úgy gondolták, hogy…
Június 4. Jézus Krisztus, az örök Főpap
Jézus Krisztusnak, az örök Főpapnak az ünnepe (2012-től) Zsid 10,11-23; Lk 22,14-20 Mit jelent számunkra az, hogy Jézus Krisztus az Örök Főpap? Az ünnep elnevezése Jézus Krisztusnak a velünk kapcsolatos legfontosabb szerepét és tevékenységét nevezi meg. A Zsidóknak írt levélben olvassuk, hogy Jézus „pap mindörökké” (Zsid 7,21), valamint, hogy az ő „papsága örökké megmarad, örökké…
Június 3. Évközi 9. hét, szerda
Évközi 9. hét, szerda – Mk 12,18-27 Vágyódunk-e az örök élet után? Nagy valószínűséggel nem egy megtörtént esetről van szó, amit a szadduceusok kitaláltak arról a hét testvérről, akik egymás után feleségül vették ugyanazt az asszonyt, majd mind meghaltak. Kérdésük valójában nem az volt, hogy a feltámadáskor melyiknek lesz a felesége az asszony, hanem az,…
Június 2. Évközi 9. hét, kedd
Évközi 9. hét, kedd – 2Pét 3,12-15. 17-18; Mk 12,13-17 Istent tesszük-e életünkben az első helyre? A mai evangéliumban Jézus azt mondja, hogy: „Adjátok meg a császárnak, ami császáré, és az Istennek, ami az Istené!” De nem mindegy, hogy milyen, illetve melyik rész illeti meg a császárt, vagyis a világi hatalmat és Istent. Jézus többször…