Évközi 17. hét, szombat – Mt 14,1-12 Krisztus tanítása szerint élünk-e? Több évezredes általános tapasztalat, hogy a bűnök elkövetése az egyes emberek életében a testi egészség romlásához, társadalmi és nemzeti méretekben pedig az egész társadalom és a nemzetek romlásához vezet. Keresztelő János feladata a bűnbánat hirdetése volt. Mivel nem hagyhatta jóvá, hogy Heródes Antipász negyedes…
Szerző: pestiAdmin1
Július 31. Évközi 17. hét, péntek
Évközi 17. hét, péntek – Mt 13,54-58 Rádöbbenünk-e végre arra, hogy nemzetünk megmaradásának egyedüli esélye a Jézusba vetett hit? Elgondolkodtató, hogy a Jézus korabeli farizeusok, akik a legvallásosabbaknak tartották magukat, miért nem fogadták el Jézust. De még megdöbbentőbb, hogy szent élete, csodái és az isteni titkok feltárása ellenére a názáretiek is „csak botránkoztak rajta”. Máté…
Július 30. Évközi 17. hét, csütörtök
Évközi 17. hét, csütörtök – Jer 18,1-6; Mt 13,47-53 Van-e értékrendünk, és ahhoz igazodunk-e? A mai evangéliumban hallott példabeszédet a vasárnapi evangéliumban is olvastuk, harmadikként a földbe rejtett kincsről és az igazgyöngyről szóló példabeszédek után. A mai evangéliumban egyedüli példabeszédként szerepel. Csak akkor ismerjük fel Jézus ismételten hallott hasonlatának üzenetét a tengerbe vetett hálóról, amely…
Július 29. Szent Márta
Július 29. Szent Márta – Jn 11,19-27 Hatalmába kerít-e minket a gondterhelt nyugtalanság hozzátartozóink betegsége vagy halála miatt? Az evangéliumi Mártáról főleg az jut eszünkbe, hogy testvéreivel, Lázárral és Máriával együtt vendégül látták a bejelentés nélkül érkező Jézust és tanítványait. A sok tennivaló miatt pedig elborította őt a gondterhelt nyugtalanság. Jézus akkor azt mondta neki:…
Július 28. Évközi 17. hét, kedd
Évközi 17. hét, kedd – Jer 14,17-22; Mt 13,36-43 Mennyire tartjuk fontos feladatunknak Jézus örömhírének befogadását és továbbadását? Amikor a tanítványok azt kérték Jézustól, hogy „Magyarázd meg a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!”, a tanítványok megfogalmazása mögött az a kérdés feszült, amely mindig aktuális: miért és meddig maradnak meg a rosszak az Isten országában?…
Július 27. Évközi 17. hét, hétfő
Évközi 17. hét, hétfő – Jer 13,1-11; Mt 13,31-35 Hogyan veszünk részt Isten országának a terjedésében? A Jézus korabeli zsidók úgy képzelték, hogy a messiási ország eljövetele mindenki számára lenyűgöző látványosság lesz. Ezzel szemben Jézus a tudomásukra hozta, hogy az általa meghirdetett ország nem feltűnő jelek kíséretében jön el, hanem úgy jelenik meg az emberek…
Július 26. Évközi 17. vasárnap
Évközi 17. vasárnap A – 1Kir 3.5. 7-12; Rom 8,28-30; Mt 13,44-52 Tudjuk-e, hogy mi az Isten kincse? A megtalált kincsről és gyöngyről szóló példabeszédek mindig együtt szerepelnek, ezért iker-példabeszédeknek is szokták nevezni őket. Mindkettő fontos üzenete, hogy Isten országa olyan, mint az értékes kincs és az igazgyöngy, melyeknek három közös jellemzőjük van: önmagukban felülmúlják minden…
Templomunk világítás-korszerűsítése – 2. ütem
A templom elavult és igen energia-igényes világítási rendszerének tavaly megkezdett felújítása idén tovább folytatódik a templomhajó, a bejárat melletti mellékoltárok, a falikarok és a központi vezérlőegység korszerűsítésével. A mostaniakat fénytechnikai szempontból alkalmasabb, és energia felhasználás szempontjából takarékosabb – digitálisan szabályozható – lámpatestekre kívánjuk cserélni. A korszerűsítés legfontosabb eredményei: A különböző templomi események (hétköznapi szentmise, ünnepi…
Hirdetés 2020. július 26.
Évközi 17. vasárnap (szombat este): A Gergely Ferenc emléksorozat keretében a japán Mizue Fukushima egyházzenei áhítata lesz templomunkban ma este fél 8-tól. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! A templom elavult és igen energia-igényes világítási rendszerének tavaly megkezdett felújítása idén tovább folytatódik a templomhajó, a bejárat melletti mellékoltárok, a falikarok és a központi vezérlőegység korszerűsítésével. A mostaniakat…
Július 25. Szent Jakab apostol
Július 25. Szent Jakab apostol – 2Kor 4,7-15; Mt 20,20-28 Akarunk-e minél közelebb kerülni Jézushoz, és tudjuk-e, hogy mi ennek a módja? Jézus kortársai földi királyságról (földi uralkodásról!) álmodoztak, melynek élén a Messiás áll, és azt várták, hogy ebben a messiási uralomban kiváltságos helyzetük lesz a zsidóknak. Jakab és János ebben a földi országban szerettek…