December 28. – Aprószentek – 1 Jn 1,5-2,2; Mt 2,13-18 Imádkozzunk a meg nem született magzatokért! Azokért is, akik az abortuszokban érintettek, valamint akik azokban közreműködtek! Karácsonykor azt ünnepeltük, hogy Isten jósága megjelent emberi világunkban. A mai evangéliumban, és a legújabb kori történelmünkben pedig az emberi tragédiákkal szembesülünk. Aprószentek ünnepén azokra az…
Szerző: pestiAdmin1
2023. december 27. szerda, Szent János apostol és evangelista
December 27. Szent János apostol – 1Jn 1,1-4; Jn 20,2-8 Örülünk-e annak, hogy közösségben lehetünk Istennel, valamint egymással? A mai szentleckéből megtudjuk, hogy Szent János miért írta a levelét: „Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen”. Karácsony ünnepi miséjén János evangéliumának a kezdetét olvastuk fel, melynek első mondata, annak…
2023. december 26. kedd, Szent István diakónus és vértanú
December 26. Szent István első vértanú ApCsel 6,8-10.,7,54-59; Mt 10,17-22 Mit tehetünk (és mit teszünk) azért, hogy Krisztus rajtunk keresztül léphessen be a világba, mint Üdvözítő? Furcsának tűnhet, hogy a karácsony másnapján nem Jézus születéséről elmélkedünk. Karácsony ünnepéről a legkorábbi adat 221-ből való, míg Szent István diakónus liturgikus ünneplése már a legrégebbi kalendáriumokban…
Hirdetés 2023. december 25. Urunk születése: Karácsony
URUNK SZÜLETÉSÉNEK ÜNNEPE 2023. december 25. Szeretettel hirdetjük, hogy Karácsony másnapján vasárnapi miserendet tartunk. Jövő vasárnap, 31-én a délelőtti szentmisék a megszokott rendben kezdődnek, e napon délután 17.00-kor lesz az évvégi hálaadó szentmise, azután viszont bezárjuk a templomot. A Szentatya teljes búcsút biztosított azoknak, akik a ferences templomok betlehemeit felkeresik. A búcsúnyerés ismertetése hirdetőtáblánkon…
2023. december 25. Urunk születése: Karácsony, ünnepi mise
December 25. ünnepi mise – Jn 1,1-18 Mit jelent számunkra karácsony ünnepe? A mai evangéliumban János azt írja, hogy a megtestesült Igében: „élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága”. Ez azt jelenti, hogy a megtestesült Ige Élet, illetve Világosság. Szent Ágoston ezt így magyarázta: „Az Ige az Atya ölén Igazság…
2023. december 25. Urunk születése: Karácsony, pásztorok miséje
December 25. Pásztorok miséje – Lk 2,15-20 Milyen üzenete van a pásztorok miséjének? A 4. században már általánossá vált, hogy karácsony napján három különböző misét lehet mondani. Szent Ágoston (354-430) már azt is megmagyarázta, hogy mi ennek az oka. Az éjféli misében Krisztus földi születésének emlékét látták, a reggeli misében (amit ma pásztorok…
Hirdetés 2023. december 24. ADVENT IV. VASÁRNAPJA
ADVENT IV. VASÁRNAPJA 2023. december 24. Szeretettel hirdetjük, hogy Ma este elmaradnak a szentmisék, viszont a templom az éjféli mise zárásáig folyamatosan nyitva tart. Az ünnepi vesperást 18.00-kor, 23.00-kor pedig az olvasmányos imaórát a templomban végezzük, 23.30-tól karácsonyi éneklés majd éjfélkor szentmise lesz. Az ünnep mindkét napján vasárnapi miserendet tartunk. Karácsonyhoz kapcsolódó egyházzenei programjaink: Pásztorjáték…
2023. december 24. Advent 4. vasárnapja
Advent 4. vasárnapja – Lk 1,26-38 Megőriztük-e, megerősítettük-e szívünkben az örömet? Már csak egy nap választ el bennünket Jézus születésének napjától. Vajon sikerült-e lelkünket felkészíteni Jézus fogadására? Sikerült-e megszabadulnunk rossz szokásainktól? Az öröm vasárnapján a szentírási olvasmányok is segítettek tudatosítani magunkban, hogy mi ad nekünk igazi, maradandó örömet. Vajon az elmúlt hét folyamán…
2023. december 23. szombat
December 23. – Lk 1,57-66 Betölt-e már minket az Isten irgalmas szeretete miatti öröm? Adventi időszakunk végén visszaemlékezünk a Jézus születése előtti pár hónap történéseire. Keresztelő János, majd Jézus születésének meghirdetése után az ígéretek beteljesülésének az elbeszélése következik. A névadás a mai gyakorlat szerint is az apa, illetve az anya joga. A…
2023. december 22. péntek
December 22. – Lk 1,46-56 Hogyan készülünk Jézus születésének méltó megünneplésére? Karácsonykor a Szűzanya éneke lehet a mintánk, hogy méltó módon köszönthessük a testté lett Igét. Mindenekelőtt imádjuk és magasztaljuk az Istent! Mária előzőleg hosszú utat tett meg gyalog, ezért bizonyára nagyon elfáradt. Neki is voltak gondjai, teendői, fáradalmai. De énekében…