Évközi 12. vasárnap (szombat este):Templomunk Kántorátusának évadzáró zenés áhítata lesz ma este fél 8-tól. Mindenkit szeretettel várunk. Keresztelő Szent János születésének főünnepe június 24-én, csütörtökön lesz. Templomunkban 6-kor, 8-kor, 10-kor, 11-kor és este fél 7-kor lesznek ezen a napon szentmisék.
Szerző: pestiAdmin1
Június 19. Évközi 11. hét, szombat
Évközi 11. hét, szombat – Mt 6,24-34 Mire használjuk anyagi javainkat? Jézus a realitást mondja: ezen a világon két úr van. Az egyik Isten, a másikat pedig Jézus „mammonnak” nevezi, amely a pénzt, a vagyont, az anyagi jólétet, a gazdagságot jelenti. Ez Jézus szerint olyan bálvány lehet, amelyet Istennek elébe helyezhetünk. Figyelmeztet minket, hogy a…
Június 17. Évközi 11. hét, csütörtök
Évközi 11. hét, csütörtök – Mt 6,7-15 Kellő figyelemmel, összeszedettséggel és tudatossággal imádkozzuk-e az Úr imáját? Istennel való kapcsolatunk minősége megállapítható abból, hogy milyenek az imádságaink. Jézus a mennyei Atyával való kapcsolatunk ápolásához nyújt segítséget, amikor imádkozni tanít. Fontos tudnunk, hogy Jézus nem egy gépiesen ismétlendő formulát akart adni nekünk. Nem azt mondta, hogy „ezt…
Június 16. Évközi 11. hét, szerda
Évközi 11. hét, szerda – Mt 6,1-6.16-18. Igyekszünk-e jót tenni, és miért tesszük a jót? Amikor Jézus elmondta a hegyi beszédben a jótettek motívumairól szóló tanítását, figyelmeztetett, hogy nem elégséges az ima, az alamizsnálkodás és a böjtölés, ha az elismerés, az értékelés elnyerésének vágyából fakad. Vannak, akik képmutatásból teszik a jót, hogy az emberek előtt…
Június 15. Évközi 11. hét, kedd
Évközi 11. hét, kedd – Mt 5,43-48 Hogyan lehet, és miért érdemes szeretnünk ellenségeinket? Jézusnak nem az a legnehezebben teljesíthető parancsa, hogy: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket”! Ennél nehezebb a szeretet általános parancsa, mert nagyon sok figyelmességet és tapintatot igényel. Nagyon kell vigyáznunk, mert helytelenül, önzően is lehet szeretni, ami olykor nagyobb…
Június 14. Évközi 11. hét, hétfő
Évközi 11. hét, hétfő – Mt 5,38-42 Hiszünk-e abban, hogy a rosszat csak irgalmas, megbocsátó, áldozatos és okos szeretettel lehet legyőzni? Jézus idejében általánosan elfogadott nézet volt, hogy az igazságosság elve alapján a rosszat szabad viszonozni ugyanolyan mértékű rosszal. Nagyobbal ugyan nem, de a hasonló mértékű bántalmazás elfogadott volt. Ezt a vélekedést fejezte ki a…
Június 13. Évközi 11. vasárnap
Évközi 11. vasárnap – Mk 4,26-34 Hogyan élhetjük Isten életét? Tudjuk, hogy vallásos életünk alapja Isten élete bennünk, amely az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való szeretet-kapcsolatot foglalja magában. Amikor azt kívánjuk valakinek, hogy: „Isten éltesse”, akkor azt óhajtjuk, hogy a Szentlélek által egyre személyesebb legyen a kapcsolata az Atyával és a Fiúval. Ez…
Hirdetés 2021. június 13.
Évközi 11. vasárnap A Magyar Katolikus Püspöki Kar rendelkezésének értelmében megszűnt a korábbi felmentés, ami a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettségére vonatkozott. Tehát mindenkit szeretettel várunk a szentmisékre! Páduai Szent Antal napjához kapcsolódóan a liliomszentelés és a gyermek megáldása a 10 órai szentmise keretében lesz. Templomunk Kántorátusának évadzáró zenés áhítata lesz jún. 19-én, jövő szombaton…
Június 12. Szűz Mária szeplőtlen szíve
Szűz Mária Szeplőtelen Szíve – Iz 61,9-11; Lk 2,41-51a Miben lehet példaképünk Szűz Mária? Igaz, hogy Isten Máriát kivette az áteredő bűn alól, de nem tette őt vétkezhetetlenné. Őt is kísértette a sátán, mint ahogyan Jézust is, de sikertelenül. Mária a szabadságát arra használta, hogy testét és lelkét egészen az Atya és az ő egyszülött…
Június 10. Évközi 10. hét, csütörtök
Évközi 10. hét, csütörtök – Mt 5,20-26 Igyekszünk-e jóvátenni, ha másokat megbántottunk? Bűnbánati gyakorlatunk sokszor visszás, és semmit sem ér, amikor megszökünk a tetteinkkel járó felelősség elől. Mert ahelyett, hogy az emberek között és az emberekben tennénk jóvá azokat a sérelmeket és károkat, amelyeket nekik okoztunk, úgy gondoljuk, hogy az Isten előtti bűnbánattal és a…