Június 29. Szent Péter és Szent Pál apostolok ApCsel 12,1-11; 2Tim 4,6-8. 17-18; Mt 16,13-19 Hogyan lehetséges az, hogy nemcsak életünk, hanem halálunk is szeretteink üdvösségét szolgálja? Azért ünnepeljük a két szent apostolt a mai napon, mert ereklyéiket június 29-én együtt vitték át az appiai úti katakombákból a mai Szent Sebestyén templom közelében levő…
Szerző: pestiAdmin1
Június 28. Évközi 13. hét, hétfő
Évközi 13. hét, hétfő – Mt 8,18-22 Elszántak, következetesek és kitartóak vagyunk-e Krisztus követésében? Jézus a Genezáreti tó túlsó partjára megy. Ez adja a hátteret mondanivalójához. De a történet csak keret. Jézus kérésének, hogy hajózzanak át a Genezáreti tó túlsó partjára, olyan jelképes értelme is van, hogy úton vagyunk a túlsó part, az örök élet…
Június 27. Évközi 13. vasárnap
Évközi 13. vasárnap – Mk 5,21-43 Tudjuk-e, hogy a válsághelyzetekben és majd halálunk óráján is mi a teendőnk? Életünk válságok sorozata, a válságok pedig a hitünk próbái. A hit ott kezdődik, ahol az emberi tudás és a lehetőségek határaihoz érünk. Ne feledjük, hogy Istennek akkor is vannak megoldási lehetőségei, amikor mi már kilátástalannak ítélünk egy…
Hirdetés 2021. június 27.
Évközi 13. vasárnap A korábbi évekhez hasonlóan a hétköznapi 10 órakor kezdődő szentmisék orgonakíséret nélkül lesznek július és augusztus hónapban. A „Sweelinck 400” (halálának 400. évford.) sorozatban jövő szombaton, júl. 3-án este fél 8-tól Soós Gábor orgonál. Közreműködik a Belvárosi Ferences Kántorátus. A jövő héten elsőcsütörtök és elsőpéntek lesz. Ezen a napokon délután fél 6-kor…
Június 25. Évközi 12. hét, péntek
Évközi 12. hét, péntek – Mt 8,1-4 Állhatatosak, kitartóak vagyunk-e a kérő imáinkban, és általában mit szoktunk kérni? Jézus többször is biztatott a kérő imára, amely önmagában véve is a hódolat kifejezése Isten előtt. A kérés ugyanis a bizalom jele, tisztelet az iránt, akihez a kérést intézzük. Jézus biztatásai a kérések teljesítését is kilátásba helyezték:…
Június 24. Keresztelő Szent János születése
Június 24. Keresztelő Szent János születése Iz 49,1-6; ApCsel 13, 22-26; Lk 1, 57-66.80. Tudjuk-e, hogy milyen hivatást kaptunk Istentől? Izaiás magáról írta, de érvényes Keresztelő Szent Jánosra és mindegyikünkre is, hogy: „Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva emlékezetében él a nevem”. A teremtő Isten meghívása megelőzi azt a pillanatot, amikor…
Június 23. Évközi 12. hét, szerda
Évközi 12. hét, szerda – Mt 7,15-20 Igazi keresztény embernek tartjuk-e magunkat? Szerintünk melyek az igazi keresztény ember ismertető jegyei? Jézus figyelmeztetése nekünk is szól: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól!” Jézus korában a hamis próféták azok voltak, akik nem kaptak küldetést Istentől, és nem tudták magukat természetfeletti jelekkel igazolni. Jézus megadta a jelet a felismerésükre: „Gyümölcseikről…
Június 22. Évközi 12. hét, kedd
Évközi 12. hét, kedd – Mt 7,6.12-14 Mennyire vagyunk figyelmesek, előzékenyek embertársaink iránt? A mai rövid evangélium három felhívást tartalmaz. Jézus első felhívása, hogy szent titkainkat ne tegyük ki a meggyalázás veszélyének. A második felhívást a tizennyolcadik század óta aranyszabálynak nevezik, vagyis a többi szabályhoz viszonyítva ez a szabály tűnik a legértékesebbnek: „amit akartok, hogy…
Június 21. Évközi 12. hét, hétfő
Évközi 12. hét, hétfő – Mt 7,1-5 Hogyan alkotunk véleményt embertársainkról? A gonosz mindig a rosszra irányítja a figyelmet. Ezzel szemben Jézus azt mondja, hogy: „a mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz…, aki igazgyöngyöt keresett” (Mt 13,45). Jézus nem azt helyteleníti, hogy véleményt alkotunk a bennünket körülvevő emberekről és dolgokról. Tudnunk kell azonban különbséget tenni megítélés…
Június 20. Évközi 12. vasárnap
Évközi 12. vasárnap – Mk 4,35-41 Felkészültünk-e a válsághelyzetekre? Mindnyájunknak fel kell készülni az élet kihívásaira, amelyek sokszor hasonlítanak a viharokra. Amikor a hullámok elnyeléssel fenyegetnek és úgy érezzük, hogy össze is csapnak a fejünk fölött, összezavarodunk, félelmek és szorongások kínoznak. A mai evangéliumi részletben a tanítványokkal is ez történt. Miután egy nagy tömeggel együtt…