Évközi 27. hét, szombat – Lk 11,27-28 Erősödik-e a hitünk, és ezzel növekszik-e a boldogságunk? A hitből fakadó tettek és a boldogság közötti kapcsolatot maga Jézus fogalmazta meg: „boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják”. Amikor Mária azt mondta hálaadó énekében (a Magnificatban), hogy boldognak nevezheti őt minden nemzedék, nagynénje (Erzsébet) ezt…
Szerző: pestiAdmin1
Október 7. Évközi 27. hét, csütörtök
Évközi 27. hét, csütörtök – Lk 11, 5-13 Milyenek a kérő imáink? Mennyire vagyunk megfontoltak, alázatosak és állhatatosak? Ha csak egyetlen dolgot kérhetnénk Istentől, mi lenne az? A kérő ima az Isten iránti bizalmunk jele. Az Úr imája, a Miatyánk csupa kérés! Ha kérünk valamit Istentől, egészen biztos, hogy meghallgatja. De nem biztos, hogy akkor…
Október 6. Évközi 27. hét, szerda
Évközi 27. hét, szerda – Lk 11,1-4 Igyekszünk-e figyelmesen és elmélyülten imádkozni? Ma Lukács evangéliuma szerint az Úr imájának a rövidebb formáját hallottuk. Jézus egyik tanítványa akkor kérte Jézust, hogy tanítsa meg őket imádkozni, amikor Jézus éppen befejezte imádságát. A hosszabb változat Máté evangélistánál a hegyi beszéd része. Máté evangéliuma szerint Jézus ezzel vezette be:…
Barsi Balázs atya aranymiséje
Barsi Balázs atya aranymiséje 2021. okt. 9-én, szombat délelőtt 11 órakor lesz templomunkban. A szentmise után megvásárolhatók Balázs atya könyvei, amelyet szeretettel dedikál is majd. Balázs atya korábbi években tartott adventi és nagyböjti konferenciabeszédei ITT érhetők el.
Október 5. Évközi 27. hét, kedd
Évközi 27. hét, kedd – Lk 10,38-42 Mire gondolhatott Jézus, amikor azt mondta, hogy: „csak egy a szükséges”? Mire van a legnagyobb szükségünk? Nélkülözhetetlenül szükség volt Márta szolgálatára, és vitathatatlanul szükség lett volna Mária szolgálatára is, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálem felé haladva betértek hozzájuk. A tizenhárom éhes férfivendég mellett nyilvánvalóan ott volt még Lázár…
Kecskés Mónika és Deák László orgonakoncertje – 2021. október 9.
Belvárosi (Pesti) Ferences Templomban 2021. október 9., 20.00-tól lesz Kecskés Mónika és Deák László orgona hangversenye, melynek keretében az alábbi művek hangzanak el: J. S. Bach: a-moll prelúdium és fúga, BWV 543 J. S. Bach–Liszt: Ich hatte viel Bekümmernis Liszt: A-dúr legenda (Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál) Liszt–Reger: E-dúr legenda (Paolai Szent Ferenc a…
Október 4. Szent Ferenc atyánk ünnepe
Október 4. – Assisi Szent Ferenc – Mt 11,25-30 Hogyan követhetjük Assisi Szent Ferencet? Assisi Szent Ferenc alapvető élménye és életének meghatározója a Krisztussal való személyes találkozás, továbbá Krisztus egyre nagyobb szeretete, és a Vele való egység volt. Megrendülve tapasztalta, hogy a háromszemélyű fölséges Isten Krisztusban mennyire közel jött hozzánk, hogy a minket szerető mennyei…
Október 3. Évközi 27. vasárnap
Évközi 27. vasárnap – Ter 2,18-24; Mk 10,2-12 Mi a boldog házasság alapja és biztosítéka? A mai evangélium szerint Jézus azt mondja, hogy „Isten … a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak…
Hirdetés 2021. október 3.
Évközi 27. vasárnap (szombat este) Ma este fél 8-tól templomunk Liszt Kórusa, a Reformátusok Központi Kórusa, a Kalevala Kórus és Kamarazenekar egyházzenei áhítata lesz. Vezényel Pattantyús-Ábrahám Károly. Hétköznaponként minden este 17.40-től közös rózsafüzér imádságot tartunk templomunkban. Októberben, a rózsafüzér hónapjában jó lehetőség adódik, hogy minél többen bekapcsolódjunk ebbe! Szent Ferenc atyánk ünnepére készülve triduumot tartunk…
Október 2. Szent Őrzőangyalok
Október 2. Szent Őrzőangyalok – Mt 18,1-5.10 Ápoljuk-e a kapcsolatunkat őrangyalunkkal? Az őrzőangyalok létezését Jézus bizonyítja, amikor a mai evangélium szerint a kicsinyek megbotránkoztatásától óv: „Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! … Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát”. Jézus kijelentése alapján állítják az egyházatyák, hogy: „születésétől kezdődően minden embernek van…