Szombat Húsvét hetében – ApCsel 4,13-21; Mk 16,9-15 Mi az alapja a Krisztus feltámadásába vetett hitünknek? Korunk bibliakutatói szerint nem Márk evangélista írta a mai evangéliumi részletet, hanem nagy valószínűséggel az első vagy a második század keresztényei. Mert ők úgy vélhették, hogy jobb lett volna, ha Márk így fejezi be az evangéliumát. Nem…
Szerző: pestiAdmin1
2024. április 5. húsvét péntek
Húsvét utáni péntek – ApCsel 4,1-12; Jn 21,1-14 Akarunk-e üdvözülni? Tudatában vagyunk-e annak, hogy egyedül Jézus üdvözíthet minket? János evangéliuma szerint Jézus a föltámadása után újra elkezdte összeszedni tanítványait, akik tanácstalanságukban visszatértek a Vele való találkozásuk, valamint a meghívásuk előtti életükhöz. Ugyanúgy akarták folytatni az életüket, mint három évvel korábban. Újra a halászat…
2024. április 4. húsvét csütörtök
Csütörtök Húsvét hetében – Lk 24,35-48 Vajon békés és békességszerző emberek vagyunk-e? Amikor Jézus a feltámadása után megjelent tanítványainak, mindig úgy köszöntötte őket, mint a mai evangéliumban: „Békesség nektek”. Búcsúbeszédében is ezt ígérte, és minden szentmisében idézzük: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). Jézus halálakor nagy zavar keletkezett…
2024. április 3. húsvét szerda
Szerda húsvét hetében – Lk 24,13-35 Mi akadályozhatja, illetve mi segítheti, hogy személyes tapasztalatunk legyen Jézusról? „A hit… a nem látható dolgok bizonyítéka” (Zsid 11,1). Ingatag és gyenge az a hit, amelynek csupán mások tanúságtétele az alapja. Ezért szükséges, hogy személyes tapasztalatot szerezzünk Jézus Krisztus feltámadásáról. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi akadályozta, illetve…
2024. március 27. Nagyszerda
Nagyszerda – Iz 50,4-9a; Mt 26,14-25 Milyen lelkülettel készülünk Húsvét megünneplésére? Jézus, valamint a környezete eltérő módon készült húsvét ünnepére. A tanítványok a húsvéti vacsorát szervezték. A vallási vezetőknek számító írástudók pedig Jézus megölésére készültek. Fontosak voltak a tettek mögött meghúzódó érzések, illetve gondolatok. Jézus ellenfeleinek szívében negatív indulatok dúltak (az irigység,…
2024. március 26. Nagykedd
Nagykedd – Jn 13,21-33.36-38 Hallgatunk-e a figyelmeztetésekre? Nagykedden minden évben az áruló Júdást állítjuk magunk elé intő példaként, hogy levonhassuk magunk számára annak a tanulságait, hogyan jutott el ő az árulásig. Mert az ő árulása nem egy váratlan döntés volt. Jézustól való eltávolodása, majd a Vele való szembefordulása egy következetes folyamat eredménye. …
2024. március 25. Nagyhétfő
Nagyhétfő – Iz 42,1-7; Jn 12,1-11 Becsületesek vagyunk-e a szeretetkapcsolatainkban? Amilyenek a kapcsolataink, olyan értékes az életünk. Kapcsolatainkat szükséges folyamatosan ápolni, gondozni. A nagyböjti időszak első és legfontosabb feladata az volt, hogy rendezzük kapcsolatainkat Istennel, illetve embertársainkkal. Fontos, hogy az Istennel szemben a teljes elfogadás, valamint az odaadás érvényesüljön. A többi kapcsolatunkat…
2024. március 23. Nagyböjt 5. hete, szombat
Nagyböjt 5. hete, szombat – Jn 11,45-57 Eltöltötte-e szívünket Krisztus békéje? Ha komolyan vettük a nagyböjti gyakorlatokat, ha megbocsátottunk minden ellenünk vétkezőnek, ha mélyreható lelkiismeret-vizsgálat után kértük Isten bocsánatát, és ha a nagyböjt folyamán elhárítottunk minden akadályt az elől, hogy betöltsön minket Isten irgalmas szeretete, akkor ennek a gyümölcse…
2024. március 22. Nagyböjt 5. hete, péntek
Nagyböjt 5. hete, péntek – Jer 20,10-13; Jn 10,31-42 Miről lehet tudni, hogy Krisztus él bennünk? A mai evangéliumban Jézus a jótetteire hivatkozik, hogy bizonyítsa hitelességét: „Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem!… higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában”. A mi tetteink…
2024. március 21. Nagyböjt 5. hete, csütörtök
Nagyböjt 5. hete, csütörtök – Ter 17,3-9; Jn 8,51-59 Mennyire szilárd a hitünk Isten irgalmas szeretetében? Ábrám (jelentése: magasztos atya) 60 éves volt (!), amikor először részesült isteni kinyilatkoztatásban. Bizalomteljesen hitt Isten felszólításának: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked” (Ter 12,1). Ezt követően, 39…