Augusztus 6. Urunk színeváltozása 2Pét 1,16-19; Lk 9,28-36
Tudjuk-e, hogy mennyire fontos az imádság?
Nem szabad elfelednünk, hogy a mai ünnepet III. Kallixtusz pápa rendelte el 1457-ben hálából a törökök elleni nándorfehérvári diadal emlékére.
Lukács evangélista fontosnak tartja megemlíteni, hogy Jézus imádkozni ment, és míg imádkozott, imádsága közben arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott.
Az Atya mindig akkor nyilatkoztatja ki, hogy Jézus az Isten Fia, amikor Jézus imádkozik. Előzőleg akkor is imádkozott a magányban, amikor tanítványait messiási mivoltának megvallására késztette, és feltárta előttük eljövendő szenvedését és halálát. Imádság közben szállt le a Lélek Jézusra a megkeresztelkedésekor, imádkozva halt meg a kereszten. A százados Jézus imádságából ismerte fel, hogy Ő az Isten Fia.
Megjelent a Messiás két nagy előképe: Mózes és Illés, a szenvedés férfiai. Jézus haláláról beszélgettek. Az ő sorsuk is bizonyíték arra, hogy a szenvedésen át vezet az út az isteni dicsőségbe. (NB! Ez Krisztus és az Ő tanítványainak is a törvénye, a miénk is.) Közben elhangzott az Atya szózata, hogy „Ez az én választott Fiam”. Ezzel az Atya kinyilvánította, hogy Jézus az Isten Fia. Jézus megkeresztelkedésekor bűneinket vállalta, most pedig azt, hogy szenvedéssel kell megváltania minket. Éppen a szenvedés vállalása bizonyította, hogy megismételte döntését: hűségesen vállalta messiási küldetését.
A három tanítvány fent akart maradni a hegyen. „Jó nekünk itt lenni.” De nem azért vitte fel őket Jézus, hogy maradjanak fent, hanem azért, hogy lássák az ő dicsőségét már a földi életében, hogy elviselhessék majd a szenvedő Jézus látását is. Csak a virrasztók és az imádkozók értik meg, hogy a dicsőségbe az út a szenvedésen át vezet. Nekünk is szükségünk van arra, hogy megtapasztaljuk Jézus közelségét, és nemcsak egyszer, vagy egy-két különleges pillanatban, hanem naponta. mindennap fel kell kapaszkodnunk egy magas hegyre, az Istennel való együttlét világába, amikor eltávolodunk mindentől és mindenkitől, mert csak onnan felülről lehet mindent jól látni. A lenti feladatok, a megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Ha nyakig benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, hogy merre van a kiút, hogy minek mennyi az értéke, hogy kell-e félni tőle, vagy kell-e egyáltalán törődni vele.
Mi is az imában tudjuk kimondani, hogy készek vagyunk odaadóan megtenni Isten akaratát, és az imában adunk lehetőséget Istennek arra, hogy Ő megajándékozhasson minket a megdicsőülés ajándékával.
Addig kell imádkozni, amikor egyszer csak ez az átváltozás be nem következik. Amikor át tudjuk élni, hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra, ezután lejöhetünk a hegyről a völgybe, ahol ácsolják számunkra a keresztet, szeretetünk bizonyításának lehetőségét.