Évközi 16. vasárnap – Ter 18,1-10a; Kol 1,24-28; Lk 10,38-42
Kapcsolatainkban mi a legfontosabb, amit Jézus jobbik résznek nevezett?
A nyár a látogatásoknak, a vendégfogadásoknak, a „nyaralásoknak” az ideje. A mai evangélium szerint Jézus tanítványaival együtt meglátogatta barátját, Lázárt és testvéreit Mártát és Máriát. Legalább 13 életerős, éhes férfi érkezett. Márta igyekezett kiszolgálni a váratlanul érkezett kedves vendégeket. Mária meg csak ott ült Jézus lábánál, és úgy tűnt, hogy észre sem veszi Márta igyekezetét, úgy hallgatta Jézus szavait.
Márta egy ideig magában dohogott, aztán kitört belőle a méltatlankodás, sőt a felháborodás. Odáig ment, hogy figyelmetlenséggel és érzéketlenséggel vádolta meg Jézust! „Nem törődsz vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni?” És már nemcsak a nővérét akarta megszégyeníteni, hanem rendre utasította az Urat is, megparancsolva neki, hogy utasítsa rendre Máriát: „Szólj neki, hogy segítsen nekem!”
Jézus, aki mindig a megtámadott oldalára áll, nem marasztalta el Máriát. Megdicsérte Mártát: „Te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalnít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Ne is veszíti el soha.”
Elsősorban azt kell megjegyeznünk, hogy a jobbik rész: az együttlét. Akik igazán szeretik egymást, azok leginkább arra vágyódnak, hogy együtt legyenek. Ezért kéri Jézus főpapi imájában: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok. (Jn 17,24.)
Elsősorban nem az a fontos, hogy Márta szolgáló szeretetével mennyit teszek Jézusért, hanem az, hogy mennyit vagyok Vele a szolgálatban is.
Márta hibája az volt, hogy a gondterhelt nyugtalanság, illetve a nyugtalanító gondok elborították. Lehetnek gondjaink, sőt kell, hogy gondjaink legyenek, mert ezek az élethez és a szeretethez hozzá tartoznak. De nem szabad, hogy ezek nyugtalansághoz vezessenek.
Nyári szünidőben járunk, amely sokunk számára a családtagokkal való hosszabb együttlét ideje, akár nyaralás keretében, akár otthon. Biztosítsunk időt a személyes együttlétekre, nemcsak a szeretteinkkel, hanem jóságos Istenünkkel is! Vállaljuk a személyesség (ki)hívását, amely nem „ezt-azt” kér tőlünk, távoli egzotikus helyet, sok szolgálatot és fáradságot, stb., hanem figyelmünket, annak megtapasztalását. hogy személyünkben vagyunk ajándékok egymás számára.
Figyeljünk Jézusra is, és vegyük észre, hogy elsősorban Ő akar megvendégelni minket, ha befogadjuk Őt és elfogadjuk tőle, hogy ki(k)ről akar gondoskodni általunk, és a Szentlélek vezetésével azt tegyük, ami a magunk és mások igazi javát és üdvösségét szolgálja.