Szentháromság vasárnapja – Jn 16, 12-15
Eltölt-e minket örömmel és hálával, hogy Isten nemcsak feltárta előttünk legszemélyesebb életét, hanem fölvett minket legbensőbb életébe? Készek vagyunk-e személyes kapcsolatot ápolni az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel?
Jézus egyszer sem mondta ki azt a szót, hogy Szentháromság. De sokszor beszélt az Atyáról, és arról, hogy ő az Atyával egylényegű. A mai evangéliumi részletben mondja: „Minden, ami Atyámé, enyém is.” A harmadik személyről, az Igazság Lelkéről is állítja, hogy egylényegű vele, és ugyanígy az Atyával.
Három évszázadnál hosszabb idő telt el, míg 352-ben a niceai zsinat, és végül 381-ben a konstantinápolyi egyetemes zsinat megegyezett a „Hitvallásban”, melynek alapján a dogmatikus teológusok úgy fogalmazták meg a Szentháromság hittitkát, hogy „Az egyetlen és osztatlan isteni természet három egymástól valóságosan különböző személy élő szeretet-közösségében áll fenn.”
Szent János apostol és evangélista meghatározásából kiindulva, mely szerint „Szeretet az Isten”, mi egyszerűbben úgy is gondolkodhatunk, hogy a szeretet legalább két személyt feltételez, akik a szeretetben kölcsönösen egymás felé fordulnak, és egymásnak ajándékozzák magukat. Ők az Atya és a Fiú. De Istenben ez a tökéletes adás és elfogadás egy külön személyben, a Szentlélekben áll fenn. Ugyanakkor a három isteni személy mindegyike csak annyiban és úgy külön személy, hogy mindegyik a másik két személy által létezik. Ebből számunkra is tanulság, hogy csak egy másik személlyel való kapcsolatunkban válhatunk igazán személlyé.
Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára, vagyis közösségi lénynek teremtette Ebből is következik, hogy az ember akkor lesz csak boldog, ha közösségben él Istennel és embertársaival.
Isten „eleve arra rendelt (minket), hogy Fiának képmását öltsük magunkra, így lesz Ő elsőszülött a sok testvér között.” (Róm 8,29). A Fiú a tiszta befogadás. Az ember csak akkor él a Szentháromság képmásaként, ha befogadja a szeretetet. A Fiú nemcsak azt nyilatkoztatja ki isteni tulajdonságnak, ha mi szeretünk másokat, hanem azt is, ha engedjük magunkat szeretni. Nemcsak a szeretet adása az ajándékozás, hanem a szeretet elfogadása is. Akkor szeretjük a másikat, ha hagyjuk, hogy szeressen minket. Nem kell mindig a szeretet főszereplőjének lenni, aki csak adni akar, de elfogadni nem.
NB! A Lélek szerinti élet a szüntelen kölcsönösséget, az állandó viszonzást, magának a szeretetnek a szünet nélküli áramlását jelenti a személyek között. A szeretet közössége, az egység köteléke: a kölcsönös szeretet.
Jézus ígérete, hogy velünk marad a világ végezetéig, a Szentlélek által valósul meg. Ő tartja fenn a személyes kapcsolatot Istennel. A végtelenül hatalmas és szent Isten a Szentlélek által részesít minket a Szentháromság örök és boldog életében. Isten úgy erős, hogy egyben gyöngéd, úgy igazságos, hogy egyben megbocsátó, úgy szent, hogy egyben türelmes és megértő. Isten így ölel magához minket, ezért mindig bizalommal fordulhatunk hozzá.