Húsvét 7. hete, péntek – ApCsel 25,13-21; Jn 21,15-19
Hogyan/mennyire működünk együtt a Szentlélekkel?
Azzal kezdtük ezt a hetet, hogy a Szentlélek nélkül semmire nem megyünk. Ezért a legfontosabb, hogy Vele együttműködjünk. Ha ebben állhatatosak maradunk, akkor okosságot és erőt kapunk, hogy helyes célokat tűzzünk ki, aztán sohase feledjük a célt, és mindent a cél elérésére, a küldetésünk teljesítésére fordítsunk.
Remélhetőleg pontosan tudjuk, hogy mi a küldetésünk. Az, ami Pünkösdnek a végső értelme és célja: hogy Isten az ő szeretetét általunk akarja jelenvalóvá tenni azok számára, akiket ránk bízott.
Ha valóban „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne”, ahogy János apostol megfogalmazta hitünk lényegét (1Jn 4,16), akkor az a dolgunk és egyben kötelességünk, hogy viszonozzuk ezt a szeretetet. Jézus tőlünk is megkérdezi mindennap, hogy szeretjük-e Őt. És mindennap újra és újra bizonyítanunk kell, hogy valóban szeretjük Krisztust. Ezt pedig nem szavakkal kell tenni, nem is csak érzelemmel, hanem azzal, hogy teljesítjük parancsait, vagyis szeretjük azokat, akiket Ő ránk bíz. A Jézus iránti szeretetünket a másokról való gondoskodással, a ránk bízottakkal való törődéssel fejezzük ki, vagyis ahogy Jézus Pétertől kérte, hogy „Legeltesd bárányaimat!” Jézus nem elégedett meg a szeretet szóbeli megvallásával, hanem annak gyakorlati megvalósítását, az ő követését is megkívánta Pétertől. Aki ugyanis teljes szívével akar ragaszkodni Krisztushoz, és aki Őt szereti, az feladatot és küldetést kap. Mindez nem csak Péterre, hanem ránk is vonatkozik.
Nekünk is nemcsak szavunkkal, hanem tetteinkkel és egész életünkkel kell tanúságot tenni a világban Isten szeretetéről, soha nem feledve azt, hogy Krisztus előbb szeretett minket, és mindig jobban szeret bennünket, mint amennyire mi képesek vagyunk Őt szeretni.
Kérjük a Szentlelket, segítsen meg minket, hogy legyen erőnk, okosságunk és hűségünk ennek teljesítésére. Hogy ne a magunk földi előnyeit keressük, hanem úgy szeressük azokat, akiket Isten ránk bízott, hogy a mi szeretetünkben, gondoskodásunkban és törődésünkben Isten szeretetét ismerjék fel. Így szeretetünkkel a magunk és szeretteink boldogságát és üdvösségét szolgáljuk!
Küldetésünk tehát egészen személyes, vagyis konkrét személyekhez szól. Azt kell felismernünk, hogy kik ezek a személyek, hogy Isten kiket bízott ránk, kiket ajándékozott nekünk. Ők az ajándékozó Isten miatt értékesek, vagyis attól, hogy a különböző „szerepeknek és helyzeteknek” megfelelően Isten bízta őket ránk.
Köszönjük meg és becsüljük nagyra küldetésünket! Ugyanakkor kérjük Isten segítségét, hogy ahol mi vagyunk, ott maga Isten legyen jelen általunk az ő gondviselő szeretetével, hogy így egész életünk Isten megdicsőítése legyen.