Urunk mennybemenetele utáni szerda – Jn 17,11-19
Mi a bizonyítéka és a következménye annak, hogy mi Jézuséi vagyunk?
Jézushoz való tartozásunk oka és alapja nem az, hogy mi elszántuk magunkat Jézus követésére, illetve hogy Jézusnak ajánlottuk magunkat. Jézushoz való tartozásunk ennél messzebbre és mélyebbre nyúlik vissza. A gondviselő mennyei Atya választott ki minket az örök életre, és Jézusnak adott ajándékba, Aki a megváltás jogán tart igényt ránk. A Jézussal való kapcsolatunk, a benne való hitünk nem a 
véletlen műve. Attól kezdve, hogy hová és milyen környezetbe, milyen vallású vagy éppen vallástalan családba születtünk, vagy valamikor valaki nagyon meggyőzően beszélt előttünk Jézusról, végső soron az Atya keltette bennünk a vágyat, aminek hatására elszántuk magunkat Jézus követésére. Jézus mondta: „Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza.” (Jn 6,44) Jézus azokért könyörög „akiket (a világból) nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi”, vagyis értünk könyörög.
! Aki vonzódik a Jézus által hozott tisztaság, békesség, jóság után, ez már biztos jele annak, hogy az Atya őt is Jézusnak adta ajándékba. Természetesen nekünk is oda kell adni magunkat Jézusnak. Tudnunk kell, hogy az övéi vagyunk, az Ő rendelkezésére kell bocsátanunk magunkat. NB! Egyikünk sem élhet önmagának.
Jézus akkor örül nekünk, ha felismerjük, hogy életünkben és halálunkban is az övéi vagyunk, ha Neki élünk és Neki halunk. De NB!, hogy ha erről megfeledkeznénk, sőt, ha megtagadnánk Őt és bűnös útra térnénk, ahonnan aztán újra hozzá térünk, mert felismerjük, hogy Jézusé vagyunk, akkor (Ő mondta, hogy) „nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mind kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá (úgy gondolja), hogy megtérjen”. (Lk 15,7) NB! Az ilyeneknek örül Jézus igazán. Hiszen minden szenvedésének, keserves sok kínjának és kereszthalálának ez a jutalma. Azért, hogy senkinek ne legyen kétsége az iránt, hogy őt is Jézusnak adta az Atya, így biztat Jézus „Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, azt nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy azok közül, akiket nekem adott, senkit se veszítsek el.” (Jn 6,37-40)
Higgyük el, hogy értünk könyörgött Jézus! Mert az, hogy bennünket az Atya Jézusnak adott, az nemcsak kiváltság, hanem elénk adott út, amit meg kell járnunk, kitűzött cél, amit nekünk kell elérnünk, biztos győzelmi ígéret, amit nekünk kell kivívnunk.
Hogyan lehet, hogy Jézus csak értünk könyörög, és nem a világért? ! A világ érdekében könyörög értünk. „Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba”. Annak vállalását kéri tőlünk, hogy jó magként a világ szántóföldjébe kerülve ne maradjunk egyedül, hanem százszoros termést hozzunk.