Török Csaba atya gondolataival, imáival 9 napon át készülhetünk pünkösd ünnepére. A Szentlélek kétezer esztendővel ezelőtt leszállt az apostolokra, és gyökeresen átalakította a szívüket. Így beteljesült Jézus ígérete: „Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. (…) Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,13–14) . Erő, bátorság és tettrekészség veszi át a gyöngeség, a félelem és a bénultság helyét, és ezáltal megszületik az Egyház. Az időknek, amikben élünk, megvannak a maguk jelei és kérdései, amelyekre csakis az evangélium igazsága ad választ. A világnak szüksége van olyan emberekre, akik engedik, hogy szívüket Krisztus Lelkének az ereje és kegyelme alakítsa.
A szív formálásának az útja azonban nehéz és meredek. Készen kell állnunk rá, hogy nap mint nap újra megtérjünk. „Alakítsd a szívedet!” – intenek a lelkiélet mesterei. Idei kilencedünk épp ezt a célt tűzte ki maga elé. Így imádkozzunk együtt és egymásért!
7. NAP
KÜZDVE AZ IGAZSÁGOSSÁGÉRT
„Aki nem az igazságosságot teszi, az nem Istentől való. Ugyanígy az sem, aki nem szereti testvérét.” 1Jn 3,10
ELMÉLKEDÉS
Babits Mihály, a nagy magyar költő így írt 1938-ban híres költeményében: „Vétkesek közt cinkos aki néma” (Jónás könyve). Sokat fáradozunk, hogy a hit által alakítsuk a szívünket. Így szeretnénk elérni a vágyott belső békét.
Ez azonban soha nem jelentheti azt, hogy a sóvárgott nyugalom elnyerése után visszahúzódunk benső világunkba, hogy ott mennyei harmóniában időzzünk. Jézus meghív, hogy éberek legyünk, és tevőlegesen működjünk közre a jövő formálásában.
„Mi [Isten] ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját” (2Pt 3,13) . Aktív várakozás ez, kreatív együttműködés, dinamikus összjáték Isten és ember között. A békeszerető embernek is síkra kell szállnia, és erőt kell merítenie, hogy megküzdjön az igazságosságért és szembeszegüljön a közömbösséggel.
Krisztus evangéliumában van valami provokatív, kihívást jelentő, nyugtalanító. Aki a Mester útján akar járni, annak ki kell mondania az igazságosság szavait, s igaz tetteket kell végbevinnie. Keresztényi mivoltunk hitelessége azon is múlik, hogy vajon készen állunk-e az áldozatra embertársaink javáért és jogaiért.
Egy indiai teológus arról számolt be, hogy vallásközi párbeszéd során felismerte: mennyire egyedi és kivételes adottság az, hogy a Biblia Istene „véd- és dacszövetséget” kötött a legkisebbekkel és legszegényebbekkel. Épp ezért csakis a másik emberért felszólalva, érte tettekre készen hirdethetjük meg az Úr örömhírét.
IMASZÁNDÉK ÉS IMÁDSÁG
Istenünk, Te jóságos és igazságos vagy. Senki sem lehet a gyermeked, aki igaztalanul cselekszik. Ezért imádkozzunk:
- azokért, akik jogtalanságokat szenvednek el;
- az emberekért, akiknek a hangját senki nem akarja meghallani;
- a segítségre szorulókért, akiknek támaszra van szükségük.
Erős Atyánk, Te mindig készen állsz, hogy síkra száll a gyermekeidért. Fiad, Jézus Krisztus meghirdette a Te Országodnak, az igazságosság Országának az örömhírét, s arra hívta meg követőit, hogy munkálkodjanak egy jobb, emberibb és igazságosabb világ megteremtésén. Áraszd ki Lelkedet, hogy jó munkatársaidnak bizonyuljunk a mi Urunk, Jézus Krisztus által.