Hamvazószerda utáni csütörtök – Lk 9,22-25
Nem felejtjük-e el, hogy mi az életünk célja, hogyan érjük azt el, és miért kell gyakorolnunk az önmegtagadást?
„Krisztus megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,8) „A szenvedésből tanult engedelmességet” (Zsid 5,8). Ezzel váltott meg minket, és csak ezen az úton át mehetett be a dicsőségbe, ahogy 
feltámadása után az emmauszi tanítványoknak magyarázta.
Mi is csak Krisztus útján, Krisztust követve üdvözülhetünk. Krisztus követése pedig a szenvedésben való követését jelenti, napról napra. Ahogyan Jézus a mai evangéliumban mondta: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem!”
NB! A nagyböjt folyamán azért van szükség az önmegtagadás gyakorlataira, hogy készséget és jártasságot szerezzünk a saját keresztünk vállalásában, vagyis az Isten iránti engedelmességben és az emberek iránt való nagylelkű, áldozatos szeretetben.
Szent Ferenc atyánkhoz hasonlóan kérjük mi is azt a kegyelmet, hogy érezzük szívünkben azt a szeretetet, amely Krisztust, az Isten Fiát arra késztette, hogy értünk, bűnösökért oly nagy szörnyű kínokat önként magára vállaljon. Adja meg nekünk Isten azt is, hogy minden szenvedésünket úgy tudjuk felajánlani a magunk és szeretteink üdvösségéért, hogy szenvedéseinkből ne vesszen csöpp se kárba.