Évközi 7. vasárnap, C. 1Sám 26,2-23; 1Kor 15,45-49; Lk 6,27-38
Hogyan lehet/kell szeretni ellenségeinket?
Miután Jézus megparancsolta, hogy úgy szeressük egymást, ahogy Ő szeret minket (Jn 13,34), figyelmeztet, hogy ellenségeinket is így kell szeretnünk. Ugyanolyan kemény beszéd ez, mint az Oltáriszentségről, vagy keresztjeink mindennapi vállalásáról szóló beszéde. Hiszen a mi igazi ellenségeink ártó szándékkal nemcsak rosszat akarnak nekünk, hanem az örök üdvösségünktől is meg akarnak fosztani minket. Őket is szeretnünk kell?
! Jézus 
nem érzelmet kér, hanem olyan magatartást, amely kész az ellenség iránt a megbocsátásra és a jótettekre. Az ellenségszeretet indítóoka, végső értelme és a jutalma is: maga Isten. Mivel Isten megbocsátott és felkarolt minket, ezért ugyanezt kell tennünk egymással. Az ellenségszeretet parancsát nem tudjuk teljesíteni, ha nem törekszünk szeretetben élni azokkal, akik közvetlen környezetünkben vannak. Mindennapi lelkiismeret-vizsgálatunk tárgyává kell tenni, hogy egymással való kapcsolatainkban mennyire vagyunk figyelmesek, nagylelkűek, előzékenyek, szelídek, türelmesek, stb., le tudunk-e mondani a magunk akaratáról, alkalmazkodunk-e a másikhoz, keressük-e a másik kedvét? Ez mind csupa aktivitás! A bűnt el kell ítélni, az igazságtalan vádakat szóvá kell tennünk és helyre kell igazítanunk, a bűnöst szembesíteni kell tetteinek következményével és súlyával. Tehát mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ellenségünk belássa, hogy rosszat tett. Így kell esélyt adni neki, hogy felmerüljön benne a legnagyobb emberi lehetőség vágya: a bocsánatkérésé. Az ellenségszeretet nem önfeladás. Ugyanakkor az ellenség harcmódorát nem szabad felvenni, erőszakot nem szabad alkalmaznunk. Dávid megkímélte Saul életét, s ezzel elérte, hogy a király megrendüljön és bocsánatot kérjen. Ezt a lehetőséget újra meg újra fel kell kínálnunk az ellenünk vétkezőknek. ! Tudnunk kell, hogy az ellenségeskedés mögött maga a sátán áll. Ne gondoljuk, hogy az ellenségeskedést meg lehet szüntetni, hogy az ellenséget itt a földön végérvényesen le lehet győzni. Az ellenségeskedést Jézus saját testében csak a keresztfán szüntette meg, úgy, hogy Jézus nem megváltoztatta a világot, hanem megváltotta. Mi is csak úgy arathatunk a sátán fölött győzelmet, ahogyan Jézus: elszenvedte csapásait, és halálával győzte le. Tehát az ellenségszeretetbe bele lehet/kell halni!
! Az ellenség szeretete nem különleges, hanem az egyetlen lehetséges keresztényi magatartás. Csak így marad meg számunkra is a megbocsátás lehetősége Istentől.
! Az ilyen szeretet megvalósítása nem csupán elhatározás és emberi akarat kérdése. Pusztán emberi erővel nem teljesíthető. Istentől kapunk erőt hozzá, a gyűlöletet pedig a sátán élteti. A mások felé irányuló önfeláldozó szeretetet a Szentlélek élteti, ahogy az Atya és a Fiú egymás iránti szeretetét is. Ezért törekedjünk egyre szorosabb egységre az Atyával, a Fiúval a Szentlélekben!