Évközi 4. hét, hétfő – Mk 5, 1-20
Mi a bizonyítéka annak, hogy a sötétség vagy a világosság oldalán állunk-e?
A Jézus korabeli zsidók a betegségek mögött a gonosz lelket látták, különösen a lelki betegségek esetében. Az gondolták, hogy a betegség oka valamilyen bűn, amit ha nem a beteg, akkor biztosan az ősei követtek el.
Az evangéliumban szereplő gerázai megszállottat valóban a gonosz lélek szállta meg, hiszen emberi ismereteket felülmúló módon fogalmaz, amikor Jézust a „Magasságbeli Isten Fiának” nevezi. Minden szava teológiailag megdöbbentően pontos fogalmazás. A megszállott ember helyzetére és állapotára jellemző, hogy fékezhetetlen, „ön- és közveszélyes” ember, tehát saját maga és mások vesztét akarja okozni. Önmaga ellen is támad, hiszen „önmagát kövekkel ütötte-verte”. Amikor Jézus kapcsolatba akar kerülni vele és a nevét kérdezi, vagyis lényegében a személyiségének a lényegét tudakolta („Mi a neved”, azaz „ki vagy te”), a beteg helyett az őt megszállva tartó démonsereg válaszolt: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Ezzel a gonosz nemcsak az erejét akarta fitogtatni, hanem azt is jelezte, hogy az ember személyiségét teljesen elnyomta.
Jézus hatalma azonban nagyobb a gonoszénál, és maga mondta, hogy ő nem azért jött, hogy elpusztítsa az embert, hanem hogy megmentse. Ezt teszi ezzel a beteg emberrel is. A gonosz lelkek kérésének teljesítésével pedig figyelmeztető jelet ad minden kor embere számára.
Fel kellene ismernünk, hogy az az út, amelyen a mai társadalom nagy része halad, egyenesen a pusztulásba visz: hogy sok ember az öngyilkos módon tóba rohanó sertésekhez hasonlít, a biztos pusztulás felé tart.
Nem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy földi életünkben mi is mindig ki vagyunk téve a gonosz erők csábításának, és nem szabadna lebecsülnünk a gonosz lelkek erejét. Komolyabban kellene vennünk, hogy az embernek ártani akaró gonosz hatalom és az embert megmenteni szándékozó isteni erő harcának kereszttüzében élünk. Jobban meg kellene döbbennünk azon, hogy amikor az „Úr imájában” Jézus a legfontosabb kéréseket sorolta fel, a mindennapi kenyér és a bűnök megbocsátásának kérése után, a legvégén, de nem a kevésbé fontos, hanem éppen a leghangsúlyosabb helyen az a kérés szerepel, hogy „ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!” De azt sem szabad felednünk, hogy bármennyire hatalmasnak tűnik a gonosz, nem képes ellenállni Jézus megváltó, szabadító erejének.
A megszabadított ember kívánsága az volt, hogy Jézusnál maradhasson, és tanítványa lehessen. Ezzel bizonyította, hogy felszabadult a sötétség uralma alól. Jézus azonban misszionáriusként visszaküldte őt pogány hazájába.
Jézus minket is arra hív, hogy legyünk közösségben vele, és aztán minket is küld, hogy a világosság gyermekeiként készítsük az ő útját mindazokhoz, akiket meg akar szabadítani a gonosztól, és velünk együtt maga mellé akar gyűjteni a világosság országában.