Január 5. – 1Jn 3,11-21; Jn 1, 43-51
Igyekszünk-e másokat Jézushoz vezetni?
Akik hittel elfogadták, hogy Jézusban a Messiással találkoztak, azokat eltöltötte az öröm, és másoknak is továbbadták az örömhírt. Így tettek a betlehemi pásztorok, majd az első tanítványok, köztük András, aki Pétert hívta Jézushoz, és a mai evangélium szerint így tett Fülöp is. Fülöp ugyanabból a faluból való volt, mint András és Péter. Az evangéliumokból Fülöp meghívásáról mindössze annyit tudunk, hogy Jézus felszólította őt a követésére, és ő késedelem nélkül csatlakozott hozzá. János evangélista azt is leírta, hogyan játszott Fülöp közvetítő szerepet Nátánáel, a későbbi Bertalan apostol 
meghívásában.
Nátánáel ismerte az ószövetségi jövendöléseket. Ezért közölte vele Fülöp úgy a hírt, hogy „megtaláltuk azt, akiről Mózes és a próféták írtak”, tehát Jézusban valóban beteljesedtek a jövendölések. Nátánáel kételkedő kérdésére Fülöp nem vitázott vele, hanem biztatta barátját, hogy jöjjön, és személyesen győződjék meg róla.
Jól tudjuk, hogy vitatkozással senkit nem lehet meggyőzni, az erőszakosság és a türelmetlenség pedig tipikusan a szektásságnak vagy a bizonytalanságnak a jele. Ilyen volt Saul is, de a mai szektások és a muzulmánok is jó példák erre. Ezzel szemben az apostolok és Jézus követői a vita helyett inkább életükkel tanúskodtak Jézus szavairól és tetteiről, mint Szent István, az első vértanú is.
Jézus Nátánáelt azzal a megjegyzésével győzte meg, hogy azt mondta neki: láttalak „a fügefa alatt”. Nem tudjuk, hogy Nátánáellel mi történt ott. Talán a törvény tanulmányozásával kapcsolatos lelki élményére utalhatott Jézus.
! Jézus mindenkit személyesen szólít meg, és ez az élmény a küldetésnek az alapja. Aki megismerte és elfogadta Jézust, az indítást kap arra, hogy másokat is részesítsen élményében. A hit természetéhez hozzátartozik, hogy tovább kell adni. A hit hozzánk is valakinek a személyes közvetítésével jutott el, és rajtunk keresztül is így jut el másokhoz.
Ha Krisztus bennünk él, akkor ennek az a személyes szeretet lesz a bizonyítéka, amelyről a mai szentleckében hallottunk. Krisztus egyháza csak ott tud megerősödni és terjedni, ahol a keresztények teljes odaadással szeretik egymást, elsősorban tettekkel, de szóval, beszéddel is. Csodákra képes egy-egy szívből fakadó figyelmes szó, a néven szólítás, a köszönetmondás, a biztatás.
A szeretet első lépcsőfoka, hogy elfogadjuk a másikban azt, amit ösztönös természetünk szerint nem fogadnánk el, ami tőlünk idegen, vagy idegesítő! Csak így lehetünk jellé, amelyre felfigyel a világ. Nagy botrány és a hitetlenségre utal, ha viszálykodunk vagy gyűlölködünk. Ahogy a mai szentleckében hallhattuk: Krisztushoz hasonlóan „nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért”.
! Törődjünk mások üdvösségével! Tegyünk meg értük mindent, nagy tapintattal, szelídséggel és állhatatossággal! NB! Ez a bizonyítéka annak, hogy élő a hitünk. Csak így juthatunk el az üdvösségre, szeretteinkkel együtt.