November 9. – 1Kor 3,9-11.16-17.; Jn 2, 13-22
A lateráni bazilika felszentelése
Úgy törődünk-e magunkkal, mint a Szentlélek templomával?
A lateráni bazilika az egész kereszténységnek az első nyilvános temploma, egyben Róma püspökének, vagyis a mindenkori pápának a székesegyháza. Nagy Konstantin császár építtette hálából lateráni palotájának azon a helyén, ahol I. Szilveszter pápa megkeresztelte őt. Ebben a templomban mutattak be először nyilvánosan szentmisét. Mi, magyarok azért is tiszteljük ezt a bazilikát, mert a mellékhajójában van a sírja II. Szilveszter pápának, akitől Szent István a koronát kérte. Fölötte egy márvány domborművön látható a Magyarok Nagyasszonya előtt hódoló Szent István és Szent László király, alatta pedig az a jelenet, amikor a pápa átadja az Asztrik apát által vezetett magyar küldöttségnek az Istvánnak küldött koronát.
Szent János evangélista a mai evangéliumi részletben megmagyarázza, hogy Jézusnak azok a szavai, hogy „Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem”, nem a kőből épült templomra vonatkoztak, hanem Ő a „testének templomáról beszélt”.
Az Újszövetségben maga Jézus lett a templom, és az Ő Titokzatos Teste, az Egyház, ahol találkozhatunk Istennel.
Szent Pál a mai szentleckében azt írja, hogy a keresztség által „ti Isten temploma vagytok (mert) Isten Lelke lakik bennetek” (1Kor 3,16). De ahogyan a kőből épült templomokat állandóan gondozni, tisztítani, „renoválni” kell, ugyanígy kell az „élő sejtekből épült templomot”, vagyis Egyházunkat, benne magunkat is újra és újra megtisztítani, hasonlóan ahhoz a nagytakarításhoz, amelyet Jézus végzett a jeruzsálemi templomban.
Kérjük Jézust – és engedjük -, hogy tanításával és a Lélek „korbácsával” tisztítsa meg a mi testünk „templomát” is: segítsen megszabadulni anyagias, önző vágyainktól, amelyekkel idővel megalkudtunk, és amelyek erősebbekké váltak, mint az Isten utáni vágyakozásunk. Akkor vagyunk a Szentlélek temploma, és nem vásárcsarnok, ha nem önzően, a saját hasznunkat keresve élünk, hanem a Szentlélek vezetésével, egymás iránti áldozatos szeretettel az örök üdvösségünkért fáradozunk. Origenes írta a 3. században: „Minden ember templom, ha magába fogadta az Isten igéjét. Aki bűnbeesése után legalább még részben megtartja hitének és vallásának gyakorlatait, az omladozó lelki temploma az Istennek. Aki azonban bűnbeesése után nem törődik magával, az eleinte csak kevéssé, később már egészen elszakad az élő Istentől, és nem marad itt kő kövön, amely le ne rontassék.”
Minden templom az „imádság háza”, az Isten jelenlétének és az Istennel való találkozásnak a színhelye, és ami nélkül nincs templom: az áldozatok bemutatásának a színhelye. Ilyen „templommá” legyünk mindazok számára, akik velünk együtt élnek, vagy akik csak velünk találkoznak!