Nov. 1. Mindenszentek – Jel 7,2-4.9-14; 1Jn3,1-3; Mt 5,1-12 – Vágyódunk-e Isten és az örök boldogság után?
A nyugati egyházban minden szentet csak a 8. századtól kezdve, III. Gergely pápa óta (731-741) ünnepeltek egy napon, és IX. Gergely pápa (827-844) helyezte nov. 1-jére az ünnepet.
Jézus a nyolc boldogságról szóló tanítását azoknak mondta el, akiknek az útja sok szenvedéssel telített. Ő azokat hívja magához, akik elfáradtak és az élet terhét hordozzák, hogy felüdítse őket. Felsorolja, hogy kiket tud felüdíteni, kik lehetnek a boldogság várományosai. Mindnyájan meghívást kaptunk a boldog örök életre. Jézus tanítása szerint a boldogság elnyerése egyedül szívünk állapotától függ: attól, hogy eltölt-e minket az Isten utáni és a boldog örök élet utáni vágyakozás.
Ha szívünket csak az Isten gazdagsága elégíti ki, akkor Isten az Ő személyes jelenlétével betölti szívünket, és akkor miénk a „mennyek országa”.
Ha tudunk sírni, mert szívünk érzékeny mások szenvedése iránt, akkor meg fognak vigasztalni minket.
Ha éhezzük és szomjazzuk az „igazságot” = az Isten igazságát és szeretetét, ha egyedül csak tőle várhatjuk az igazságszolgáltatást, akkor éhségünk és szomjúságunk „kielégítést nyer”. – És így tovább: a szelídeké, a tiszta szívűeké, a békességszerzőké, az irgalmasoké és az Isten miatt gyalázatot szenvedőké az „Ígéret Földje”.
Ha vállaljuk azt az utat, amely látszólag a gyengeség útja, akkor Istentől erőt kapunk arra, hogy cselekvő és áldozatos szeretettel hordozni tudjuk embertársaink szenvedéseit, és gyengeségünkben erőt ad annak reménye, amellyel Jézus bíztat minket, hogy „nagy lesz a ti jutalmatok az égben.” Ez a nagy jutalom: maga az Isten. Bátorításként és vigasztalásként is hallhatjuk a Jelenések Könyvének szavait, hogy a szentek „nagy szorongattatáson” mentek át, küzdeniük kellett, és a küzdelem jutalma lett az Isten-látás.
Szent Bernát apát írta: „A szentek nem szorulnak rá tiszteletünkre, semmit sem ad nekik a mi magasztalásunk. Csupán a mi hasznunk származik abból, ha róluk megemlékezve tiszteljük őket.” De mi hasznunk származik az ő tiszteletükből? És hogyan kell tisztelnünk őket?
Nem úgy, mint akik tőlünk elkülönítve élnek, hanem úgy, mint akik hozzánk tartoznak, vagy még pontosabban: úgy, hogy mi hozzájuk tartozunk. Az egy, szent és katolikus Egyházban egységben vagyunk velük. Úgy mondjuk, hogy ők a „megdicsőült Egyház”, mi vagyunk a „küzdő Egyház”. És hozzánk tartoznak azok is, akiknek még a „szenvedő Egyházban” tisztulásra van szükségük. Rájuk, és minden elhunytra holnap, a „Halottak napján” emlékezünk.
Ahogyan mi is szívünkön viseljük elhunyt szeretteink ügyét, és imádkozunk a „tisztítótűzben” szenvedő szeretteinkért, ugyanígy éreznek irántunk a szentek is, akik közbenjárnak értünk Istennél.
! Ismerjük el, hogy mi még rászorulunk a megtérésre! Igyekezzünk minden adottságunkat és lehetőségünket Isten akarata szerint felhasználni! Ehhez kérjük Isten kegyelmét, és segítsük egymást a közös cél felé: az örök boldogság elnyerésében!