30. hét, kedd – Lk 13, 18-21 – Hogyan veszünk részt Isten országának terjedésében bennünk és közöttünk?
Nem tartozik a mindennapi tapasztalataink közé, hogyan lesz a kis mustármagból bokor. Sokan közülünk talán még mustármagot sem láttak. Ugyanígy vagyunk a kovásszal és a tésztával is. Sokan azt sem tudják, hogy mi a különbség a kovász és az élesztő között. Pedig ezek ismerete (lenne) szükséges ahhoz, hogy megértsük, mihez hasonlította Jézus a Mennyek országának a természetét és kifejlődését. A tészta megkelése nem úgy történik, hogy fokozatosan terjed az egyik részletről a másikra, hanem az egész tészta egyformán, fokozatosan alakul át.
Az Isten országának terjedéséről szóló két hasonlatban egyrészt lényeges a jelentéktelennek tűnő kezdet és a sikeres vég közötti nagy különbség, másrészt fontos a közbeeső idő is. A beteljesülés ugyanis hosszan tartó folyamat, állandó fejlődés eredménye. Bár nem lehet lehatárolni sem időben, sem térben, mégis olyan aktuális valóság, amely a jelenben is megtapasztalható.
Szintén Lukács evangéliumában (a 17,21-ben) a görög szöveg szerint Jézus azt mondja, hogy az Isten országa „entosz hümón”, amely többféle értelemben is felfogható. Az egyházatyák a „bennetek” értelmében magyarázták: olyan belső valóság, amely az ember belsejében tapasztalható meg. A másik fordítási lehetőség a „közöttetek”: vagyis az Isten országa a kapcsolatainkban is jelen van, azokat is alakítja.
Tehát úgy is mondhatjuk, hogy az Isten országában egyre jobban „lelki” emberek leszünk, vagyis egyre jobban engedjük, hogy a Szentlélek irányítson minket. Eszerint az Isten országának (= „uralmának”) terjedése bennünk azt jelenti, hogy a Szentlélek egyre jobban átveszi belső világunk és egész életünk irányítását.
Isten országa (= az Isten ”urasága, uralma”) úgy is felfogható, mint egyre jobban kiteljesedő, egyre élőbb szeretet-kapcsolat a három isteni Személlyel (az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel) és egymással. A három isteni Személlyel való kapcsolatunk egyre jobban átjárja és alakítja egész valónkat, minden képességünket: értelmünket, akaratunkat, érzelemvilágunkat és életünk minden területét, beleértve emberi és egyéb kapcsolatainkat is.
Ahogyan a személyes kapcsolatok alakulása minden érintett személy aktív közreműködését feltételezi, úgy Isten uralma is csak akkor valósul meg bennünk, ha mi is akarjuk azt, és minden képességünkkel közreműködünk annak kialakításában.
Ha a Szentlélekre figyelve Jézus tanítását követjük, „elsősorban Isten országát és annak igazságát keressük” (Mt 6,33), és ennek megfelelően gondozzunk és alakítjuk belső világunkat, képességeinket: gondolatainkat, érzelmeinket, valamint hosszú távú terveinket, továbbá kapcsolatainkat, akkor Isten országa ( = uralma) úgy növekszik bennünk és köztünk, mint a jó földbe vetett mag, vagy mint a tésztában a kovász.
Így lesz a mi életünk mások számára otthont és védelmet adó, jó gyümölcsöket termő fává, vagy jóízű és tápláló, mindennapi kenyérré.