A platinafogadalma Kovács Bánk atya visszaemlékezése
Hogy kezdődött? A szerzetes meghal a világnak, hogy feltámadhasson a világnak. 75 évvel ezelőtt meghaltam a világnak, hogy Urunkban feltámadhassak a világnak. Elvesztettem nevemet, elhagytam családomat, hogy az eke szarvára téve a kezem, soha többé ne forduljak hátra, csak Uramat és rendalapító Atyánkat kövessem. „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved? Vagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek aszerint, amit cselekedett” (Mt 16,24-27). Az ígéret, amit tőlük kaptam arra sarkalt, hogy a jobbik részt válasszam, ami a mai napig beragyogja életem.
Ezért vállaltam minden nehézséget, nélkülözést, szenvedést, üldöztetést. „Boldogok vagytok, Ti, szegények, mert tiétek az Isten országa” ( Mt 5,3) Jézus szemében más a boldogság alapja, mint az emberekében. Szüleim nem voltak gazdagok, tizenöt évesen szegény szerzetesrendbe szólított el az Úr, hogy soha ne legyen egyéni tulajdonom.
„Boldogok vagytok, akik most éheztek” (Mt 5,6) Nem ingatott meg elhatározásomban az sem, hogy a fogadalmi ünnepi ebéden a lehullott alma helyettesítette a süteményt. Jöttek a háború utáni keserves koplalások. Egy évig sem húst, sem zsírt nem láttunk. Igazi nagyböjt volt. Mégsem ment el senki közülünk.
„Boldogok vagytok, akik most sírtok” (Mt 5,4). 1950-ben, három nappal az ünnepélyes fogadalom letétele előtt el kellett menekülnünk kolostorunkból, mert mindenünket elvettek.
„Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak” (Mt 5,11). 1960-ban az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke megvonta tőlem a lehetőséget, hogy papi munkát végezhessek Magyarország területén. Ipari munkásként dolgoztam három és fél évig. Majd újra kezdhettem a káplánkodást. Gencsapátiban gyönyörű egy évet adott az Úr és a jó hívek. Mivel nem jártam békegyűlésekre, áthelyeztek Zalalövőre, ahol két év múlva plébános lettem, plébánia házat építhettem Isten kegyelméből, híveim egyharmada jóságából, tataroztunk három templomot, építettünk egy új orgonát.
60 évesen boldogan ünnepeltünk híveimmel, rokonaimmal és barátaimmal együtt. Következett Sárvár, Szent László plébánia. A papi örömök gyarapodtak: felnőtt fiatalokat készíthettem föl csoportokban az első három szentség felvételére. Megtarthattam az első nagyobb úrnapi körmenetet.
Majd a szenzációs változás: újjá születhetett a harminckilenc éve betiltott Mariana Ferences Rendtartomány. Külön öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy eme feltámadásnak levezénylő provinciálisa lehettem. Szeretek Szent Ferenc fia lenni, szeretem, hogy népünk minket, ferenceseket barátoknak szólítanak. Mert mit is jelent barátnak lenni? Tenni a jót, szeretni testvéreimet, szolgálni barátaimat. Kegyelemnek mondja a Biblia Isten jóakaratát, segítőkészségét, tetteit, és az ebből fakadó ingyenes adományait. Szűkebb értelembe vett kegyelmen értjük Istennek az egyes ember és az egész emberiség történetébe történő különleges beavatkozásait, amelyek arra irányulnak, hogy az emberek már a földön Isten életének részeseivé váljanak. A kegyelem árasztása Jézus Krisztusban éri el tetőfokát. Igyekeztem ezt megtanulni, ennek szellemében élni, nevelni, oktatni, mint főelőjáró a rám bízottakat irányítani. Mindenki tudja, hogy szeretem hazámat, komolyan aggódom népünk jövőjéért. Életem nagy küldetésének tartom, hogy ifjú koromtól rádöbbentett az Úr, hogy Jézus édesanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának választott népe vagyunk, és hogy ezt nem más közölte velünk, mint Mária, aki mennyei Királynőként kereste fel őseink sorsáért aggódó nagyfejedelmünket, Gézát. Úgy érzem megharcoltam a jézusi hitért, és megértettem, hogy ez a hit kizárólag Isten ajándéka. „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három, de ezek közül legnagyobb a szeretet” (1Kor 13,13).
Boldogságot kell osztani: olyan értéket adni testvéreinknek, amire szükségük van, és amit Isten rajtam keresztül akar ajándékozni, amit ha megkapnak, boldogok. Ezért nem kérek, nem kapok ellenszolgáltatást. Ezek mennyei értékek. Jézus mondja: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is” (Mt 6,19-21).
75 év nagy idő. Boldog vagyok, hogy jelenlétetekben újra meg tudom vallani és megerősíteni fogadalmamat. Ne maradjon más utánam, csak a tanítás és a mosoly. Istennek, híveknek, tanítványoknak, barátoknak, minden segítőmnek köszönetet mondok.
Kovács Bánk atya