Évközi 21. hét, szombat – Mt 25, 14-30
Tudjuk-e, hogy milyen talentumainkat és hogyan kell kamatoztatnunk?
„Talentumok” alatt általában a testi-lelki-szellemi adottságainkat értjük. De közéjük kell sorolni azokat a körülményeket és lehetőségeket is, amelyekbe kerültünk. Nem szabad megfeledkeznünk a szeretetre való képességünkről sem, mert a legfontosabb: hogy tudunk szeretni. NB!: azzal is el kell számolnunk, hogy hogyan növekedtünk a szeretetben!
Képességeinket és lehetőségeinket nem azért kaptuk, hogy általuk saját magunknak gyűjtsünk kincset és dicsőséget, hanem hogy azoknak a javára („hasznára”) fordítsuk, akiket az Isten ránk bízott. Ezzel fejezzük ki Isten iránti hűséges szeretetünket.
Amikor Jézus háromszor is azt kérdezte Pétertől, hogy szereti-e őt, Jézus mindhárom alkalommal a bárányait, illetve juhait bízta Péterre. Így tesz az Isten velünk is. Istentől kapott adományaink által maga az Isten akar munkálkodni. Különböző körülmények között, egyedi feladatainkkal maga az Isten akar jelen lenni általunk a világban. A mi közreműködésünkkel akarja szeretni azokat, akiket ránk bízott: a mi szívünket, eszünket, kezünket és lábunkat, egyszóval a mi képességeinket akarja használni az Isten ott, ahol élünk.
Isten szabadon osztogatja ajándékait. Nem azt kell néznünk, hogy a másik mit kapott, hanem azt kell kamatoztatnunk, amit mi kaptunk. Felelősségtudattal, ugyanakkor örömmel kell élnünk képességeinkkel és lehetőségeinkkel. Az a szolga, aki elásta az urától kapott talentumot, nem az iránta való bizalom jelét látta benne, hanem tehernek tekintette. Tudta ő is, hogy mit várna tőle a gazdája. De ahelyett, hogy urának iránta való bizalma okos és bátor tettekre ösztönözte volna, megbénította őt a felelősségtudat, a helyzetétől és a feladattól való félelem. A szeretetre való képességünkben végtelen lehetőségünk van a fejlődésre. Megtanulni szeretni: minden erőfeszítésünket megkívánó, egész életre szóló komoly feladat, amely magában hordja a csalódások és a kudarcok lehetőségét is. Tudjuk, hogy a szeretet: az adás és elfogadás kölcsönössége. Sokszor kevésnek érezzük azt, amit adni tudunk. Azt kell megbecsülnünk, amink van, és mindent oda kell adni, ami szükséges.
Sokszor kell végig vennünk a szeretet jellemzőit, amelyeket Szent Pál a szeretet-himnuszban felsorol (1Kor 13. fejezet). Türelmesek vagyunk-e? Mit jelent a figyelmesség és a jóakarat? Azt adom-e a másiknak, ami neki jó, és nem adok-e neki olyasmit, ami neki nem jó, még akkor sem, ha kifejezetten kívánja, vagy kéri? Nem akarok adni neki semmit, amit ő nem akar, vagy nem tud elfogadni. És megfordítva: nem fogadok el semmi olyat, ami nekem nem jó. Ugyanakkor nem vagyok követelődző és elégedetlen. Hálás vagyok-e azért, amit a másik tud és akar adni? És sorra vehetjük a szeretet többi jellemzőjét is. Isten segítségünkre siet, és képessé tesz minket a szeretetből fakadó szolgálatra a nekünk adott Szentlélek által. Ha együttműködünk vele, akkor bízhatunk benne, hogy amikor az Úr eljön, minket is „derék, hű szolgájának” fog nevezni, és részt ad nekünk az ő boldogságából.