Évk. 21. vas. B. – Józs 24,1-2, Ef 5,21-32 – Jn 6, 60-69
Mindennél fontosabbnak tartjuk-e a Jézussal való személyes kapcsolatunkat?
A mai evangéliumban hallottuk, hogy amikor Jézus a saját testét nevezte örök életet adó kenyérnek, ez még a tanítványok között is vitatkozást és zúgolódást váltott ki. Néhányan vissza is húzódtak tőle.
Saját magunkkal kapcsolatban is felül kell vizsgálnunk, hogy mennyire alakult ki bennünk a ragaszkodás Jézushoz. Mennyire él bennünk az a vágy, hogy mindig Jézus közelében lehessünk? Általában hogyan fogadjuk az ő tanítását, például az ő „kemény beszédét”? Tudjuk-e, hogy mitől függ az, hogy elhagyjuk-e Jézust, vagy mellette maradunk?
Minden azon múlik, hogy minden(ki)nél jobban szeretjük-e Jézust. Mert ha nem szeretjük Őt minden(ki)nél jobban, akkor előbb-utóbb elhagyjuk Őt, valami (vagy valaki) más szeretetéért, amit (vagy akit) fontosabbnak tartunk Jézusnál.
Mindenféle kapcsolatra érvényes, (1. NB!) hogy /: a csábításokat csak az tudja legyőzni, aki igazán szeret.:/ (2. NB!) Elköteleződni egy másik személy iránt soha nem lehet egyszeri döntéssel. A házasságban sem elég csak egyszer meghozni egy egész életre szóló döntést! A házastársaknak is naponta ki kell fejezni egymás iránti szeretetüket, és erről bizonyságot is kell adni. Ugyanígy vagyunk az Istennel való kapcsolatunkkal is. Nem szabad abbahagynunk vallásos gyakorlatainkat: a szentmisén való rendszeres részvételt szentáldozással, és a napi imádságokat. Újra és újra hallgatni kell Jézus szavait, egyre jobban megérteni azokat, vagyis egyre jobban meg kell ismerni és meg kell szeretni magát Jézust. Mindig tudatosítani kell magunkban, hogy kihez tartozunk, „kinek szolgálunk” és hová tartunk. Akkor azt is tudni fogjuk, hogyan kell élnünk.
Sokan követték Jézust a kenyérszaporításig, de kevesen a kereszthaláláig. Akik nem szeretetből követték, azok előbb-utóbb elhagyták őt. Júdásnak már a kafarnaumi beszéd után „le kellett volna lépni”, akkor nem lett volna Jézus árulója.
Mi azért maradunk Jézus mellett, mert hisszük, hogy Jézusnak „örök életet adó igéi vannak”. Ő nem csak mutatja az utat az örök élet felé, hanem szavai adják is az örök életet. Ha hittel és a megvalósítás szándékával fogadjuk a tanítását, akkor Jézus tanítványaihoz hasonlóan tapasztaljuk is, hogy az ő szavai „Lélek és élet”, tehát Ő úgy tanít, mint akinek „hatalma van” arra, hogy örök életet adjon. És aki megtapasztalja, hogy Jézus tanítása örök életet ad, az azt is megtapasztalja, hogy Jézus teste az örök élet kenyere, mert képessé tesz arra, hogy azzal az áldozatos szeretettel szeressük egymást, amellyel Jézus szeret minket, és amellyel az Atya szereti Jézust.
(3. NB!) Az elmúlt öt vasárnap tanulsága nagyon egyszerű. A pihenéssel együtt védett helyet kell biztosítanunk a szentmisének, ahol táplálkozunk Jézus „örök életet adó igéivel”, és az áldozatos életre erőt adó föltámadott testével, az „örök élet kenyerével”.