Évk. 19. hét, hétfő – Mt 17,22-27
Vigyázunk-e arra, hogy a lényeges dolgokról ne vonják el figyelmünket a mindennapi kellemetlenségek és bosszúságok?
Máté evangéliuma most olvasott szakaszában Jézus immár harmadszor jövendöli meg a szenvedését: „Az Emberfiát az emberek kezére fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Belső világát egészen lefoglalta erőszakos és rettenetes halálának félelmetes és fenyegető ténye, amelyre közvetlen környezete még gondolni sem mert.
Jézus nem nevezte meg, hogy kik ölik meg, csupán az „emberek kezéről” beszélt. Az eredeti szövegben szenvedő igealak szerepel: „Az Emberfia az emberek kezére adatik.” Új vonás azonban, hogy Jézus kimondja: árulás folytán kerül majd az emberek kezére. Az „átadni” ige ugyanis árulást jelent. De a görögben „isteni szenvedő alaknak” is tekinthetjük, és akkor ezt jelenti: Isten (= az Atya) áldozatra adja az Emberfiát. Ezzel együtt Jézus egészen biztos volt abban, hogy ez az esemény sem lesz az Atya tudta nélkül és akarata ellenére. Mint ahogy minden, ami történik vele, az Atya tudtával és akaratával történik. Jézus annak is a tudatában volt, hogy az Atya nem kegyetlenkedésre és meggyötörtetésre akarta adni a Fiát, hanem szeretetének a kinyilatkoztatására. Ami vele fog történni, az a bűn miatt történik úgy, ahogy történni fog, de a bűn feletti győzelem lesz belőle.
A módokat és időpontokat Jézus – emberként – akkor még nem tudta, de mindenképpen azzal akart azonosulni, amit az Atya akar, és nem azzal, amit az emberek akarnak. Az Atya pedig tiszta szeretet és élet, ezért Jézus biztos volt abban, hogy ha megölik őt, akkor az Atya fel fogja őt támasztani.
A tanítványok nem értették Jézus szavait, és nem merték őt kérdezni. Jellemző Mátéra, hogy nem említi a tanítványok értetlenségét, hanem csak annyit fűz Jézus kijelentéséhez: „Erre igen elszomorodtak.” A szenvedés újabb emlegetése már önmagában is lehangolta őket anélkül, hogy felfogták volna annak körülményeit és értelmét. Megszokták, hogy Jézust titkok veszik körül, de igazi benső vágyuk arra irányult, hogy egyszer majd döntő módon megmutatja hatalmát ellenségeivel szemben. A szenvedés tényével azonban nem tudtak megbarátkozni. Miután Jézus az idézett két mondattal feltárta tanítványai előtt, hogy mi tölti be a lelkét, Kafarnaumba érkezve szembe találta magát a külvilág kisszerűségével. A kafarnaumi adószedők alattomos módon nem is Jézushoz intézték szavaikat, hanem Pétertől kérdezték: „A ti mesteretek nem fizet templomadót?” A kérdés általánosabb formában is elhangozhatott: „A ti mesteretek nem szokott templomadót fizetni?”
Jézus nem engedte, hogy ez a hétköznapi esemény kizökkentse abból, ami foglalkoztatta. Hogy meg ne botránkoztassa az adószedőket, megfizette az adót, sőt nemcsak magáért, hanem Péterért is.
! Bármilyen kellemetlenség, kicsinyeskedés és megpróbáltatás ér minket, sohase feledjük, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, és nekünk minden körülmények között erről kell bizonyságot tennünk!