Évk. 17. hét, hétfő – Jer 13, 1-11; Mt 13, 31-35
Hogyan veszünk részt Isten Országának a növekedésében?
A Jézus korabeli zsidók úgy képzelték, hogy a messiási ország eljövetele mindenki számára lenyűgöző látványosság lesz. Ezzel szemben Jézus a tudomásukra hozta, hogy az általa meghirdetett ország nem feltűnő jelek kíséretében jön el, hanem úgy jelenik meg az emberek között, mint egy kis mag, vagy mint a kovász, és fokozatosan bontakozik ki. 
Mert a tartalom és a cél: az emberek megtérése, lelki átalakulása, ahhoz pedig elmélyülés és idő kell.
Isten „Országa” (= „urasága”, „uralma”) fokozatosan bontakozik ki bennünk és köztünk, és annak fejlődésében nekünk is részt kell vállalnunk! Először magunknak kell belsőleg átalakulunk, tehát először magunkban kell „terjednie” az „Isten Országának”. Tudatosan, lépésről lépésre át kell alakítanunk („meg kell hódítanunk”) saját gondolkodásunkat és érzésvilágunkat.
Elsősorban a hitünkben kell megerősödnünk. Ez nem a hitigazságok csodálatos és szerteágazó rendszerének egyre jobb és árnyaltabb ismeretét jelenti, hanem egyszerűen a Jézus Krisztusba és az örök életbe vetett hitünk megerősítését. Nagyon nagy szükség van a mély és szilárd hitre, hogy hitünket ne tudják kikezdeni a sikertelenségek, a megpróbáltatások, a kényelmességünk és az önzésünk. Ha napról napra igyekszünk életünk részévé tenni azt, amit Jézus tanításából megismertünk és megértettünk, akkor Isten Országa napról napra növekedni fog bennünk, annak ellenére, hogy átmenetileg (gyónásról gyónásra) ugyanazokat a hibákat, sőt esetleg bűnöket követjük el, és úgy tűnik, mintha nem haladnánk előre.
Isten Országa ott van, ahol az emberek Krisztus tanítása szerint élnek. Nem a nagy események a döntőek a mi egyéni életünkben és az Egyház életében, hanem napról napra a hitünk szerinti magatartásunk és tetteink, a másokhoz való viszonyaink teszik láthatóvá az Isten Országát: a Főparancs és Jézus „új parancsának” a teljesítése: Isten imádása (= Isten „uralmának” elfogadása), és az áldozatos szeretetnek a mindennapi gyakorlása.
Ezenkívül vállalnunk kell a kovász szerepét. Elég a kovászról annyit tudnunk, hogy olyan erjesztő anyag, amely a lisztet tésztává alakítja és megkeleszti. Nekünk is ilyen egyesítő, közösségformáló, közösséget összetartó erővé kell válnunk. Tudnunk kell közösséget teremteni, és mások számára olyanná lenni, mint a falat kenyér. És vállalnunk kell azt a szerepet is, amelyet a mustármagból kifejlődő bokor nyújt az ég madarainak: otthont és védelmet nyújtani a rászorulóknak. Adjunk hálát azért, hogy minden korban vannak olyan szülők és nagyszülők, akik családtagjaik hitben való növekedését is fontosnak tartják, valamint olyan papok, szerzetesek, és olyan egyedül álló férfiak és nők, akik egész életüket Isten Országa kialakulásának, fennmaradásának és növekedésének szentelik. Kérjük Istent, hogy tartozhassunk közéjük mi is, hogy bennünk és általunk is terjedhessen az Isten Országa!