Évk. 17. vasárnap – Jn 6, 1-15
Hogyan ünnepeljük a vasárnapjainkat?
Jól tudjuk, hogy a vasárnap ünneplésének kettős célja van: (1) a pihenés, és (2) az Istennel és egymással való kapcsolataink ápolása és megerősítése. Hogy ezek teljesüljenek, védett időt és első helyet kell biztosítanunk a szentmisének, ahol táplálkozunk Isten igéjével, mert – Jézus szavai szerint – „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való”. 
Szent Pál az egymással való kapcsolatunkhoz csak a minimumot kéri: „viseljétek el egymást szeretettel!” Ehhez alázatra, szelídségre és türelemre van szükség.
A másik lelki létminimum, az „Élet Kenyere”: Krisztus Teste, amely számunkra olyan létszükséglet, amelyet ha nem eszünk, akkor „nem lesz élet bennünk”. Ahogyan mindennap kell ennünk testi eledelt, hogy életben maradjunk, ugyanúgy rendszeresen táplálkoznunk kell ezzel a „lelki eledellel”, amelyet csak Jézus tud adni apostol-utódai által. És ahogyan nem lehetséges egy napon elfogyasztani több napra, főleg több hétre elegendő testi táplálékot, ugyanígy vagyunk a „lelki táplálékkal” is. Ezt is rendszeresen, legalább hetente egyszer magunkhoz kell venni.
A mai vasárnaptól kezdve János evangéliumának hatodik fejezete alapján arról elmélkedünk, hogyan történt az a csoda, amely az utolsó vacsorán vált teljesen érthetővé: Isten úgy szereti a világot, hogy ajándékba adja neki a Fiát. (v.ö. Jn 3,16)
Így kezdődött minden: az Atya nekünk adta szent Fiát. A folytatás: Ő pedig nekünk adta a Szentlelket. Így válunk képessé arra, amit Jézus tőlünk is kér, ami egyébként lehetetlennek tűnik, amire magunktól képtelenek vagyunk. A Jézustól kapott szeretet azonban nem ismer lehetetlent. Azt a békét, reményt és világosságot kell adnunk a világnak, amit Krisztustól kapunk, amiből úgy érezzük, hogy nekünk is kevés van, de ha Jézus megáldja és tovább adjuk, akkor a kevés megsokasodik. Minél többet adunk, minél több jut másoknak, mi is annál gazdagabbak leszünk.
Mindenkinek van egy biztató szava, mosolya, kézfogása, egy kevés az anyagiakból… NB! A kereszténység az ajándékozás vállalása!
! Minden szentmiséről vigyük magunkkal Jézus tanítását, és egész héten igyekezzünk megvalósítani! Minden munkánkat úgy végezzük, és a következő szentmisén úgy helyezzük az oltárra, mint a saját személyes áldozati adományunkat. Amikor jövünk a szentmisére, már arra is gondoljunk, hogy a következő héten milyen feladatok és nehézségek várnak ránk, mire kérjük Isten áldását, mihez kérünk erőt.
Ha Isten áldásával kezdjük a hetet és így végezzük munkánkat, akkor elegendő lesz mindaz, amit Istentől kapunk, és az is, amit Isten nevében mi tudunk adni másoknak. Mert akkor nemcsak magunkat adjuk, hanem általunk a mindenkor bőkezűen ajándékozó Isten is adja önmagát, és egyedül az Isten tudja kielégíteni az ember vágyait itt a földi életben és majd az örök életben is.