Szombat, 15. hét – Mt 12,14-21 – Mit teszünk azért, hogy méltó módon ünnepelhessük meg a vasárnapot?
A fél kezére béna ember szombat napi meggyógyítása alkalmat ad arra, hogy ismételten elgondolkodjunk az Úr napjának helyes megünnepléséről.
Amikor Jézus szombati napon gyógyította meg a béna embert, ezt tudatosan tette. Mert az ő gyógyítása nem számított terhes „köznapi” munkának, ami az ünnepen tilos volt, és nemhogy akadályozta volna, hanem inkább segítette az Úr napjának méltó megünneplését. A béna ember meggyógyítása ugyanis a megkötözöttségtől való szabadításnak, az Isten gondviselő szeretetének a kifejeződése volt.
Az a parancs, hogy „Az Úr napját (= szombatot) szenteld meg!”, a zsidók számára nemcsak a pihenés, hanem a hálaadás kötelezettségét is jelentette: (1) a teremtésért, (2) az egyiptomi rabságból való szabadulásért és (3) az Istennel kötött szövetségért.
A mi számunkra a vasárnap jelenti az „Úr napját”. Ahhoz, hogy a vasárnap ünneplése megfelelő legyen, törekednünk kell arra, hogy megvalósuljon az ünneplés kettős célja: (1) a pihenés, és (2) az Istennel és egymással való kapcsolatainkban való megerősödés, ez viszont a velük való foglalkozást, törődést igényli.
Vasárnap védett időt kell biztosítani a szentmisének és az Isten igéjével való foglalkozásnak, és tartózkodni kell minden olyan tevékenységtől, amelyek akadályoznák az Istennel való személyesebb együttlétet, valamint a test és a lélek számára szükséges pihenést. Egymásra is tekintettel kell lennünk, hogy mindenkinek lehetősége legyen a pihenésre és szabadidőre, hogy mindenkinek legyen ideje az elmélkedésre, az önmagába tekintésre, a fizikai munkával foglalkozók esetében a tanulásra, művelődésre, és főleg, hogy legyen alkalom a „jó cselekedetekre”, különösen a betegekkel és az öregekkel való törődésre.
Az igazi felüdülést és energiával való feltöltődést az Istennel való kapcsolatunk ápolása mellett az emberi kapcsolataink ápolásának kell jelentenie. Ehhez elsősorban valóságos együttlétre van szükség, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor legalább a lelki kapcsolat ápolására.
Természetesen nemcsak megengedettek, hanem elengedhetetlenek a közösség szükségleteivel kapcsolatos tevékenységek és fontos szolgálatok, amelyek a tartalmas családi, a vallásos, a kulturális és társadalmi élet feltételei.
Mindehhez szükség van megfelelő előkészületekre is: a tervezésre és a szervezésre, a lakásunk/környezetünk takarításában és az ünnepi étkezéshez szükséges anyagok előkészítésében való közös részvételre, vagyis „munkamegosztásra”, valamint szellemi/lelki felkészülésre is: az előző vasárnapi tanítás megvalósításának ellenőrzésére, a következő hét tervezésére, a szentmisére való megfelelő felkészülésre, stb.
Csak így lesz a vasárnap az Istenhez, az Egyházhoz és egymáshoz való tartozásunknak az erőforrása és biztosítéka, lehetőség arra, hogy Isten szemével nézzük a magunk és mások életét, és egyre figyelmesebben és jobban szeressük Istent és egymást.