Évk. 14. hét, kedd – Mt 9, 32-38
Felkészültünk-e arra (= tudjuk-e), hogyan kell fogadni a rosszindulatú, igazságtalan vádakat és rágalmakat?
Érdemes megfigyelni és megjegyezni, hogy milyen volt Jézus magatartása és lelkülete, amikor a magukat mindenkinél vallásosabbnak tartó (!) farizeusok a néma meggyógyításának nyilvánvaló csodája ellenére nem akartak hinni Jézusban, ezért azzal a képtelen rágalommal álltak elő, hogy Jézus nem Isten erejével, hanem az ördögök 
fejedelmétől kapott erővel tett csodát. Jézustól meg kell tanulnunk, hogy ilyen helyzetben, amikor minket is rosszindulatú rágalmak érnek, mi is Jézushoz hasonlóan tudjunk viselkedni.
Tanulságos, hogy Jézus nem válaszolt a rágalmakra, és ugyanakkor a rágalmakkal nem tudták őt eltéríteni gyógyító és üdvözítő munkájától, hanem tovább folytatta, amit addig tett: hirdette az üdvösség örömhírét, és meggyógyított minden betegséget.
Később (Máté evangéliumának 12. fejezetében) majd utal rá Jézus, hogy milyen meghasonlás és pusztulásra-ítéltség van a rosszindulatú rágalmak mögött. Most azonban Máté evangélista csak arról számolt be, hogy Jézusnak megesett a népsokaságon a szíve, mert olyannak látta őket, mint a pásztor nélküli nyájat, amely tévelyeg, és amelynek vezetőre és gondoskodásra van szüksége. Ezért tanítványait arra szólította fel, hogy imádkozzanak jó pásztorokért. Ahogy Jézus hatalmát megkérdőjelezték, sőt ahogyan kigúnyolták, nevetségessé és lehetetlenné akarták őt tenni, később ugyanúgy bántak az apostolokkal és utódaikkal is. Ma is tapasztalhatjuk nemcsak az Istennel való szembenállást, hanem azt is, hogy mindenféle képtelen, fondorlatos és vérlázító vádat kitalálnak, hogy Jézus és az Egyház ellen lázítsanak. Sajnos, olykor sikeresen szembeállítják egymással a hívőket, a papokat és a főpásztorokat még a pápával is.
NB! Ne válaszoljunk a rosszindulatú vádakra, és ne veszítsük a kedvünket sem, hanem tegyük tovább a jót!
Jézus példát adott arra is, hogy a rágalmakat együtt érző és szánakozó lelkülettel kell fogadnunk, még azoktól is, akiken nem tudunk segíteni, és akiknek a meghasonlásuk miatt előre látható a pusztulásuk. Mert – ahogy Jézus mondta – „minden önmagában meghasonlott közösség” (nemzet is!) saját pusztulását készíti elő.
Vigyázzunk, és imádkozzunk azért, hogy a világban tapasztalható nagy nyomorúság és ugyanakkor az emberi elvetemültség láttán a gyűlölet helyett a mi szívünk teljék el türelemmel, megértéssel, együttérzéssel és szánalommal. Sőt, Isten töltsön el minket irgalommal és könyörülettel, és adjon ebből fakadóan papi hivatásokat is. De ne feledkezzünk meg a már hivatásukat teljesítő papokról sem! Értük is imádkozzunk, hogy ők is lássák meg, hogy a mai emberek is milyen elgyötörtek és lézengők, és ez ösztönözze őket papi feladataik vállalására.
Kérjük Istent, adjon a mi lelkipásztorainknak leleményességet, türelmet, szelídséget, ugyanakkor erőt, hogy hivatásukat Krisztus jóságában és hatalmában bízva, és az Ő példája szerint állhatatosan teljesítsék! – Ezt tegyük, így viselkedjünk mi is mindnyájan, és ebben segítsük egymást!