Jézus Szívének ünnepe – Papok napja – Követjük-e a szelíd és alázatos szívű Jézust, és imádkozunk-e Jézus szíve szerinti papokért?
Jézus irántunk való szeretetének ünneplése szélesebb körben 1856-ban kezdődött. Hazánkat a magyar püspöki kar bíboros főpásztorunk vezetésével 1915. január 1-jén, (nem sokkal az első világháború kezd
ete után!) ajánlotta Jézus szeretetébe. Főpapjaink ekkor már tudták, hogy milyen veszélyes és összehangolt támadás indult hazánk ellen.
Aztán Jézus Szíve ünnepét 1929-ben (!), az első nagy világválság évében XI. Piusz pápa kiterjesztette az egész Egyházra. Elrendelte, hogy ez az ünnep mindig az Úrnapját követő hét péntekjén legyen.
Szent II. János Pál pápa rendelkezésére pedig 2004-től kezdve Jézus Szíve ünnepe a Papok Megszentelődésének Világnapja is lett. A szent pápa felismerte, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy az egész Egyház együtt imádkozzék Jézus szíve szerinti: szelíd és alázatos szívű papokért, akik Jézus irgalmas szeretetét magukévá téve szolgálják Istent és Isten népét.
Jézus mindnyájunkat hív, hogy készséggel és szeretettel vállaljuk az ő „igáját” és tanuljunk tőle.
! Jézustól úgy nem lehet tanulni, ha el akarunk vetni magunktól minden terhet. Jézus azokat hívja magához, akik fáradoznak és teher alatt görnyednek. Akik nem fáradoznak és nem görnyednek, sőt, akiknek az életcéljuk éppen az, hogy minden terhet elvessenek maguktól, azokat Jézus nem hívja magához. Nem válhatunk szelíddé és alázatossá teher-hordozás és görnyedés nélkül. De az is igaz, hogy önmamagában a teher-hordozás és a görnyedés sem tesz senkit automatikusan szelíddé és alázatossá.
Jézus szelídségének és alázatosságának a forrása annak a tudata, hogy az Atya szereti őt. Jézus az Atya iránti szeretetből vállalta a keresztet és a kínhalált. A mi terheink és keresztjeink vállalása mögött is ennek az ismeretnek és szeretetnek kell állnia. Jézushoz hasonlóan nekünk is csak akkor lesz erőnk mindezeknek az elviseléséhez, ha tudjuk, hogy van valaki, akinek a mindene vagyunk. Csak ebből a szeretetből erőt merítve tudunk vállalni minden terhet.
Jézus a keresztség által minket is istengyermeki életében részesít. A Szentlélek által mindnyájan személyes kapcsolatba kerülünk külön-külön az Atyával és a Fiúval. Aki megismeri és elfogadja az Atyának és Jézusnak irántunk való szeretetét, az nem szökik meg a feladatoktól, hanem éppen a világba való küldetésre kap erőt és lendületet, ha kell, a vértanúságig.
Nagyon fontos tudnunk, hogy Jézus nemcsak azokat hívja, akik betegségek, vagy munkahelyi és családi problémák terhét hordozzák. Van ennél súlyosabb teher is: amikor a bűn terhe nyomja lelkünket. Engedjük, hogy Jézus a szentgyónásban ezektől megszabadítson minket!
! Kérjük Istentől az „isteni erények”, vagyis az igaz hit, a biztos remény és a tökéletes szeretet ajándékát, hogy ne kényszerűségből, belefáradva, vagy egyenesen lázadozva hordozzuk terheinket és keresztjeinket, hanem szeretetből, mindig szívesen és örömmel vállaljuk azokat, mint Isten akaratának (=„tetszésének”) teljesítését.