9. hét hétfő – 2Pét 1,2-7 – Mk 12,1-12
Életünk megtermi-e azokat a gyümölcsöket, amelyeket Isten elvár tőlünk?
Jézus ma hallott példabeszédét mindenki jól ismerte és értette, mert Jézus Izaiás prófétának „Az Úr szőlőjéről szóló éneke” alapján szerkesztette (Iz 5,1-7). Más próféták is többször hasonlították a zsidó népet Isten szőlőjéhez. Jézus példabeszéde azonban nemcsak egyszerű hasonlat, hanem inkább allegória, mert minden egyes képének van egy másik jelentése. A szőlő gazdája az Isten, a szőlőművesek a zsidó nép vallási elöljárói, a szolgák a próféták, a „más bérlők” a pogányok, a fiú pedig, akit megöltek és kidobtak a szőlőből, 
Jézus, a Krisztus, aki előre tudta, hogy a város falain kívül feszítik majd keresztre. Végül Jézus idézi a 117. zsoltár 22. versét, amely róla, mint kőről szól, aki nem kellett a zsidóknak, ezért elvetették őt, de az Isten mégis „szegletkővé”, vagy még inkább zárókővé tette.
Isten főleg három gyümölcsöt várt el az ószövetségi néptől. Ezek: az egy Istenbe vetett hit, a mindenkire (a pogányokra is) kiterjedő irgalmas szeretet és a Messiás várása, amely Jézus korában a Messiás elfogadását jelentette volna. A zsidóság vezetői ez utóbbit tagadták meg. Jézus világosan megmondta, hogy ennek a magatartásnak mi lesz a következménye: a tulajdonos „elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt.”
Nem véletlen, hogy ezt a példabeszédet Márk evangéliumában olvassuk, aki Péter igehirdetése alapján írta meg evangéliumát. Az Egyház elöljárói felszólítva érezték magukat, hogy felülvizsgálják saját kapcsolatukat Krisztussal, az „építmény szegletkövével”. Ez a példabeszéd arra serkentette őket, hogy komolyan elgondolkozzanak arról, miként törődnek az Egyházzal, amit a Feltámadott rájuk bízott.
A történelem tanúsíthatja, (és még a „világi” életre is érvényes), hogy mi lesz azoknak a sorsa, akik vezetői pozíciójukat nem megfelelően látják el. Isten elveszi tőlük a rájuk bízott „szőlőt”. De mindnyájunknak le kell vonnunk a magunk számára a tanulságokat, és tettekre kell váltani. Az Újszövetségben is hasonló „gyümölcsöket” vár el az Isten. Az ószövetségi egy Istenbe vetett hit számunkra a háromszemélyű egy Istenbe vetett hitet jelenti, a szeretet új parancsát kell teljesítenünk, és arra kell törekednünk, hogy bennünk a feltámadt Krisztus élete bontakozzon ki.
Vajon mi hogyan fogadjuk Jézust? A mi életünk megtermi-e a megszentelődés „gyümölcseit”, amelyeket az Isten elvár tőlünk?
Mennyire törekszünk például tettekre váltani azt, amit ma a szentleckében Szent Péter apostol levele által üzen nekünk az Isten: „Legyetek igen buzgók, és mutassátok meg hitetek által az erényt, az erény által a tudást, a tudás által az önuralmat, az önuralom által az állhatatosságot, az állhatatosság által az istenfélelmet, az istenfélelem által a testvéri jóindulatot, a testvéri jóindulat által pedig a felebaráti szeretetet!”
Ne feledjük azt sem, amit Szent Pál írt (Róm 6,22): „Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet.” Az örök élet pedig: Isten élete bennünk.