Évközi 8. hét, kedd – Mk 10, 28-31
Áldozat-hozatalainkért milyen jutalmat várunk Jézustól?
Amikor valamilyen célt tűzünk ki magunk elé, annak elérése érdekében valamiről mindig le kell mondani. Ez érvényes minden személyes kapcsolatunkra, az Istennel való kapcsolatunkra is.
A lemondás minden esetben feltételezi a bizalmat, hogy Isten az elhagyott dolgok és személyek helyett új és több örömet, nagyobb boldogságot ad. A tanítványok egy nagyobb jó reményében mondtak le arról, ami korábban fontos és értékes volt számukra.
Jézus nagyra értékelte a tanítványok áldozatát. Ők sem hoztak kisebb áldozatot, mint amit a gazdag ifjúnak meg kellett volna tenni. Jézus nem becsülte le azt a néhány szakadozott hálót, amit érte elhagytak, mert az a néhány szakadozott háló – a munkatársakkal, az évek alatt felgyülemlett szaktudással és a szabadsággal együtt – nekik a „mindenük” volt. Ráadásul komoly áldozatot jelentett a feleségük és a gyermekek, az „otthon” elhagyása, és a nőtlen élet követelménye is. Hiszen életerős, földi szeretet-kapcsolatokra is vágyó, egészséges emberek voltak.
Jézus nem hagyott kétséget afelől, hogy ő bőséges jutalmat ad azért, amit érte tettek a tanítványok: többet ad, mint amiről lemondtak. Ígéreteit kiterjesztette a későbbi követőire is, amikor úgy fogalmazott, hogy „mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit és földjét, – százannyit kap”.
A „százannyit” természetesen nem anyagi értelemben kell venni, hanem szellemi és természetfeletti értelemben. Sőt, az első – meg nem nevezett – jutalom az, hogy kiszabadít az anyagiasság rabságából, megnyitja életünket a szellemi és a természetfeletti javak felé, és ami a legnagyobb érték (amit a gazdag ifjú nem értékelt), hogy Jézus lehetőséget ad a vele való szeretet-közösségre.
Az igazi jutalom: az örök élet. De nemcsak a túlvilágon, hanem már itt a földön: az Istennel való közösség, az Isten életében való részesedés. A „Kövess engem!” azt jelenti, hogy „Tarts velem!” – A lemondásokért cserébe tehát Jézus önmagát ajánlja, amely mellett minden más előny eltörpül. Mert „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23). Ez mindent felülmúl.
Találóan fogalmazta meg Szent Ágoston, hogy „A szeretet jutalma – maga a szeretett személy.”
Ami pedig a „százannyit kap, most ezen a világon: otthont, testvért, apát, anyát, gyermeket…” – szintén felbecsülhetetlen értékű „ráadás”. Mert ez azt jelenti, hogy az olyan kapcsolataink, amelyek az Istennel való kapcsolatunkba ágyazódva jönnek létre és maradnak fenn, azok sokkal jobban és boldogítóbban fejlődnek és kiteljesednek, sőt nem szűnnek meg soha: örökké megmaradó, és örökké boldogító szeretet-kapcsolatok maradnak.
! Ezen a világon minden „mulandó és halandó”. Pedig (Aquinói Szent Tamás szerint) „igazi és örök boldogságot csak az értékeknek és személyeknek olyan »birtoklása« ad, amelyeknek/akiknek az elvesztésétől nem kell félnünk”, amelyek nem mulandóak és halandóak. Egyedül Isten marad meg mindörökké, és mindaz, ami/aki Istenhez tartozik.