Húsvét 6. vas. – ApCsel 10,25-48; 1Jn 4,7-10; Jn 15,9-17 Anyák napja – Imádkozzunk az élő és elhunyt édesanyákért és nagymamákért, mindnyájunk Égi Édesanyjának, a Szűzanyának a közbenjárását is kérve értük. – Örömteli-e az életünk? Tudjuk-e, hogy egyedül csak a szeretet ad valódi örömet?
A múlt vasárnap tanítása az volt, hogy mindig élő, személyes kapcsolatban kell lennünk Krisztussal, a szőlőtővel. Amekkora helyet kap életünkben az Isten, akkora helyet kap benne az öröm.
Hiszen az örömteli életünk forrása az Isten, aki minden emberi elképzelést felülmúlóan szeret minket.
A mai evangéliumban Jézus felajánlja, hogy baráti kapcsolatban legyünk vele. Sallustius római történetíró szerint a barátság azt jelenti, hogy „Idem velle atque idem nolle.” = „Ugyanazt akarni és ugyanazt elvetni.” Jézus azt mondja, hogy „Akkor vagytok barátaim, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.”
Jézus örömének forrása az, hogy az Atyával teljes egységben él, és mivel megtette az Atya akaratát, ezzel meg is maradt az Atya szeretetében. Jézus úgy lett a barátunk, hogy az Atya „parancsát teljesítve” mindent átadott nekünk, amit az Atyától kapott: egész földi életét a kereszthalálig, de egész isteni életét is. Az ebből fakadó örömét át akarja adni minden hívőnek. A mi örömünket is a másoknak szentelt életünk teszi teljessé, vagyis ha nem önmagunknak élünk.
Arra kell törekednünk életünk minden napján, hogy életünk teljes odaadásával szeressük egymást. Az Atya így szereti a Fiút, és Jézus is így szeret minket. Így leszünk Jézusnak és egymásnak a barátai. Erre választott ki minket Jézus, hogy az ő akaratával összhangban legyünk.
Az örömteli élet nem jelent gondtalan életet. A gondok hozzátartoznak az életünkhöz. Egyetlen egy módja van annak, hogy megőrizzük szívünk nyugalmát: ha rábízzuk életünket a gondunkat viselő Istenre, vagyis ha hiszünk Istennek irántunk való szeretetében. Ez minden örömünk forrása.
Jézus a mai evangéliumi részletben többször is felhívja a figyelmünket arra, hogy a vele való baráti kapcsolat magában foglalja az egymással való szeretet-kapcsolatunkat is. „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” Nehogy rosszul értsük, folytatólag meg is magyarázza. „Nagyobb szeretete senkinek nincs, mint annak, aki életét adja barátaiért.” ! Nem kisebb, és nem másmilyen szeretettel! A szakasz végén röviden újra megismétli: „Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
A szeretet törvénye (természete): adás – elfogadás – viszonzás. Isten szeretetét úgy viszonozzuk, hogy egymást szeretjük türelmes, figyelmes, jóakaró, tapintatos, szelíd, megértő, önzetlen, sőt ha kell, akkor önfeláldozó szeretettel. Csak olyat adunk, ami a másiknak a javára válik, arra is figyelünk, mit képes és mit akar a másik elfogadni, úgy, ahogy a „szeretet-himnuszban” olvassuk. (1Kor 13,1-7).
NB! A szeretetben mindig növekednünk kell. Állandóan ápolni kell kapcsolatainkat, és figyelnünk kell arra, hogyan kívánja Isten, hogy szeressük Őt és egymást.