Évközi 20. vasárnap – Lk 12,49-53
Élénken lobog-e szívünkben Isten iránti szeretetünk tüze? Nem vagyunk-e lanyhák, vagy közömbösek?
Amikor Jézus a mai evangélium szerint azt mondta, hogy „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon?”, akkor Isten személyes jelenlétére gondolt. A tűz ugyanis Mózes égő csipkebokrától kezdve a pünkösdi tüzes lángnyelvekig a Szentírásban mindig Isten személyes jelenlétének a szimbóluma.
Isten személyes jelenléte bennünk a keresztségben kezdődött el. Világosságot gyújtott a szívünkben, melegséget, életet, erőt adott. De ahhoz, hogy nagyobb lánggal égjen, mint minden tüzet gondozni, nevelni, táplálni szükséges. Mindenféle tűzre igaz, hogy amelyikre nem tesznek tűzrevalót, az a tűz egy idő után kialszik. Ilyen a gyűlölködés, a harag, a háborúskodás tüze, de ilyen az istenszeretet, sőt az Isten jelenlétének a tüze is.
Ne engedjük, hogy úrrá legyen rajtunk a közömbösség, az elfásultság! Ez nagyobb veszély, mint a súlyos bűn, mert a lanyhaság nem egyszeri tett, hanem állapot. A Jelenések könyvében mondja az Úr: „Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy… Mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból” (Jel 3,15-16). Pál apostol biztat minket: „A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok” (Róm 12,11).
Ahhoz, hogy kiszabaduljunk a lanyhaság, illetve a közömbösség fogságából, hogy a füstölgő mécsbelek lángra kapjanak, továbbá hogy a hamu alatt lapuló zsarátnok (a hamvadni kezdő parázs) fellobbanjon, lángra kapjon bennünk az apostoli buzgóság tüze, szükségünk van a mi imádságunk fájára! Valaki találóan mondta, hogy imádkozni azt jelenti, hogy jó fát teszünk a tűzre.
Amikor a mai evangéliumban Jézus a szakadásról beszél, akkor jelképesen fogalmaz. Ő ugyanis a békét, a kiengesztelődést hozta el. De aki mellette dönt, aki befogadja Őt, az szembekerül azokkal, akik még nem fogadták be Jézust a szívükbe. Ők más értékrendet, más vágyakat hordoznak a szívükben. Elaludt bennünk az Isten utáni vágy, ugyanakkor rabságba ejtette őket a birtoklási vágy, a hatalomvágy, illetve a kéjvágy. Egy szellemi harc kereszttüzébe kerülve Isten, valamint a Sátán küzd értünk!
Jézus megtörte a gonosz hatalmát. Ezért szabadon dönthetünk arról, hogy melyik oldalra akarunk állni. Mindennapos küzdelmünkben ne lankadjunk el! Ha Jézus mellett maradunk, akkor bízhatunk Benne. Ő velünk van, Ő már legyőzte a Sátánt. Kitartásra, állhatatosságra, bátorságra hív bennünket, hogy célba érjünk.
A zsolozsmában a negyedik hét szombatján a déli imaóra könyörgésében imádkozzuk, hogy: „Add meg nekünk, Istenünk, örök szereteted égő fényét, hogy mindenkor szereteted tüze hevítsen minket, és osztatlan szívvel szeressünk Téged mindenek felett, testvéreinket pedig teérted! Krisztus, ami Urunk által!”
***
Kép forrása: pixabay.com/de