Húsvét 3. hete. szombat – ApCsel 9, 31-42; Jn 6, 60-69
Hogyan gondozzuk (kamatoztatjuk-e = hasznosítjuk-e a közösség javára) Istentől kapott adottságainkat?
A szentleckében Lukács úgy jellemzi
a palesztinai területen megalakult apostoli Egyházat, hogy
1.az „Úr félelmében” élt,
2. a Szentlélek vigasztalása töltötte el.
Mit foglal magába „az Úr félelme”?
Amikor Izaiás próféta a Messiásról jövendölt, azt mondta róla, hogy az Úr lelke meg fog rajta pihenni. És felsorolta a Lélek hét ajándékát: bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudomány, jámborság, és az istenfélelem, vagy másképpen: az Úr félelmének lelke.
Az Úr félelme nem olyan szorongató érzés, amely bűneink tudatában elszomorít és aggaszt. Még kevésbé a kárhozattól való félelem, amely legfeljebb ahhoz elegendő, hogy valaki felkeljen bűneiből, de távol áll az Isten szeretetétől. Az Úr félelme olyan ajándék, amely akaratunkat gyermeki tiszteletre indítja, visszatart a bűntől,(mert ez ellenkezik Isten szeretetével), és reményt ébreszt bennünk arra nézve, hogy Istentől hathatós segítségben részesülünk. Ezek alapján az Isten iránti bizalom ajándékának is lehetne nevezni.
! Jó tulajdonságaink csak akkor érnek valamit, ha használjuk, mégpedig mások javára. (Ezeket hívjuk „karizmáknak”.) Minél inkább másokért élünk, felhasználva anyagi és szellemi „talentumainkat” is, a „képességeink” annál jobban kifejlődnek bennünk. Ebben segít minket az Eucharisztia, amelynek hittel történő vétele megteremti az egységet Krisztus és a benne hívők között.
Néhány összefoglaló mondat a heti témánkról:
Az Eucharisztia Isten tervének megvalósulása, Jézus művének beteljesedése. Istennek az a fenséges terve az emberekről, hogy „magukra öltsék Fiának képmását”, hogy Jézussal egyesüljenek, majd így legyenek eggyé egymással.
A hagyományos étkezésben az ember magába építi a magához vett élelmet, hogy az saját lényének részévé váljék. A szentáldozásban Krisztussal kapcsolatban ez fordítva történik. Ő kiragad minket saját magunkból, hogy eggyé legyünk vele, és általa testvéreinkkel is.
Szent Ágoston egyszer azt hallotta: „Én vagyok az erősek kenyere, egyél meg! De nem te alakítasz át engem magaddá, hanem én alakítalak át téged magammá!”
Az Eucharisztiában Jézus önmagává alakít bennünket, ha hagyjuk és akarjuk, és minél jobban egyesülünk vele, annál jobban egységre jutunk egymással is.
A Katolikus Egyház Katekizmusa írja:
(1391.) „A szentáldozás elmélyíti egyesülésünket Krisztussal. Az Eucharisztia vételének a szentáldozásban a legfőbb gyümölcse a benső egyesülés Jézus Krisztussal.” (1392.) „Amit az anyagi táplálék eredményez a testi életben, azt valósítja meg a szentáldozás csodálatos módon lelki életünkben.”
! Így lesz számunkra Krisztus az „élet kenyere”.