Jézus többször jelként tekintett a fügefára, gyümölcsöt keresve rajta. Ma gyakran szenvedünk attól, hogy gyümölcstelennek érezzük keresztény közösségünk életét. Mi ad reményt a félig elszáradt, gyümölcstelen fügefának?
Bevezetés
Ferenc pápa 2025-re szentévet hirdetett. Az egyház és a pápák szokását követi, akik az utóbbi időben minden 25. évet ilyen szentévvé nyilvánítottak. A szentév egyik sajátos gyakorlata a római zarándoklat. De a pápa mindjárt kiemeli azt is, hogy aki nem tud Rómába elmenni, odahaza is járhatja a megtérés, a Krisztus-keresés útját – ezt tesszük mi is együtt, itt a pesti ferences templomban.
A mostani szentév a „reménység éve” lett. Ferenc pápa a Spes non confundit – A remény nem csal meg kezdetű bullával hirdette meg ezt az évet. Nagyszerű cím! Arra utal, hogy igen sokféle csalódáson ment át a világ, s minket személy szerint is oly sokféle csalódás és nehézség érhet, de ez a remény, a keresztény remény nem csal meg. Az 1Tim 1,1 szerint Krisztus a mi reményünk. Őt akarjuk megismerni, vele együtt akarunk zarándokolni.
A Rómaiakhoz írt levél, amelyből Ferenc pápa a szentévet hirdető bulla címét is vette, tele van a reménységre tett utalásokkal. Ez a levél a kereszténység egyik legkorábbi és legteljesebb kifejtése, amelyet érdemes olvasni, de az egyház történetében úgy látjuk, könnyű félre is érteni. A magam részéről szerettem volna valami képszerűbbet választani. Olyasmit, ami a képzeletünket is könnyen megmozgatja, amihez visszatérhetünk hét közben is, hogy mint a gyógyszer, lassan átjárjon és gyógyítson minket.
Így választottam három helyet az Újszövetségből, ahol Jézus egy-egy fügefát említ.
Jézus a fügefáról: Mk 11; Mk 13; Lk 13.
Szent Márk evangélista úgy beszéli el Jézus történetét, hogy Jeruzsálembe érkezését, majd szenvedését és feltámadását egy hét keretébe helyezi el. Azon a héten Jézus éjszaka Betániában van, nappal pedig a jeruzsálemi templomban, a választott nép szívében tanít. Jézus tehát mintegy oda-vissza ingázik a templom és Betánia között, s ekkor történik az a sajátos eset, amelyet Márk feljegyez (Mk 11,12–25):
12Másnap, amikor kimentek Betániából, megéhezett. 13Meglátott messziről egy lombos fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valamit. Mikor azonban odaért, semmit sem talált rajta, csak leveleket; ekkor még nem volt fügeérés ideje. 14Erre megszólalt, és azt mondta neki: »Senki ne egyen rólad többé soha gyümölcsöt!« A tanítványai hallották ezt.
15Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik adtak és vettek a templomban. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit fölforgatta, 16s nem engedte meg, hogy valaki bármilyen edényt átvigyen a templomtéren. 17Azután így tanította őket: »Nincs talán megírva, hogy az én házam az imádság háza lesz minden nemzet számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.« (Iz 56,7}<fs;Jer 7,11}<br) 18Mikor a főpapok és az írástudók meghallották ezt, azon törték a fejüket, hogy mi módon veszítsék el őt. Féltek ugyanis tőle, mert az egész tömeg csodálkozott a tanításán. 19Amikor beesteledett, kiment a városból.
20Másnap reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tőből kiszáradt. 21Péter visszaemlékezett, és azt mondta neki: »Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.« 22Jézus ezt felelte nekik: »Higgyetek Istenben! 23Bizony, mondom nektek: ha valaki azt mondja ennek a hegynek: ‘Emelkedj fel és vesd magad a tengerbe!’, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy megtörténik, amit mond, akkor az meg is fog történni. 24Azért mondom nektek: Mindazt, amit imádkozva kértek, higgyétek, hogy már elnyertétek, és meglesz nektek. 25Amikor azonban felálltok, hogy imádkozzatok, bocsássátok meg, ha valami sérelmetek van valaki ellen, hogy a ti Atyátok is, aki a mennyekben van, megbocsássa nektek vétkeiteket.«
A történet három részre tagolódik: világosan elkülönül a fügefa története, mint kezdet és befejezés, illetve a templom megtisztítása, amelyet az előző közrefog. Ebből azt sejthetjük, hogy a keretet a közrefogott eseménnyel együtt kell értelmezni. Sajátos jelzés az is, hogy Márk elmondja: nem volt ott a fügeérés ideje. Akkor miért keres Jézus gyümölcsöt? Ez a mondat éppen azt jelzi, hogy Jézus tettének prófétai jelentése van. Nem a fügefa megátkozása a fontos, nem önkényes, haragból vagy bosszúvágyból eredő cselekedetet kell látnunk Jézus gesztusában. Az Úr inkább feltár valamit, ami amúgy láthatatlan maradna: mégpedig a templom terméketlenségét. „Ez a ház az imádság háza minden nép számára, ti pedig rablóbarlanggá tettétek!” A fügefa elszáradása azt mutatja meg, mi is lesz a templom sorsa.
Tudjuk azonban azt is, hogy János evangéliumában Jézus teste az új templom. A templom sorsa összefügg az Úr földi sorsával is. Előre jelzi az ő szenvedését és elvetését is.
Az is megfontolandó, hogy Márk ehhez a történethez csatolta az imádság meghallgatásáról szóló buzdítását. Ez a mondás Máté és Lukács evangéliumában teljesen máshol található. Mintha Márk azt üzenné, hogy a várható nehézségekkel és megpróbáltatásokkal szemben az igazi lehetőség, a reményt adó cselekvés nem más, mint az imádság. Kevésnek tűnik? Amikor háborúról, betegségről, világméretű és helyi katasztrófákról értesülünk, elégnek érezzük? Mindenképpen kifejezi Istenbe vetett hitünket és erősíti bizalmunkat is!
A második szöveg, amelyet említek, Jézusnak a végső időről szóló beszédéből, Márk evangéliumának 13. fejezetéből való. Az első keresztény nemzedék Jézus szenvedését úgy látta, mint a végső idők megpróbáltatásának kezdetét. Visszaemlékeztek rá, amikor Jeruzsálemet lerombolni jöttek a római katonák. Visszaemlékeztek rá, s egyben várták második eljövetelét. A kereszténység kezdettől fogva hordozza a remény emlékezetét, vagyis múltjára tekint, mint forrására, s egyben mindig előre, az abszolút jövőre, Krisztus második eljövetelére.
Ebből a gondolatkörből, Mk 13. fejezetéből való a második mondat, amellyel foglalkozom (Mk 13,28; vö.: Mt 24,32):
28Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
Az Úr ebben az esetben az aratás idejéhez kapcsolja a fügefát. Az aratás a Szentírásban a végső számadásra is utal. Egyszer letesszük az életünket, a tetteinket, azt, ami sikerült, és azt, ami nem, az Isten színe elé. Bizonyára vannak, akiket inkább emlékeztetni kell a számadásra, és ugyanakkor vannak olyanok is, akiket inkább biztatni kell: van gyümölcse az életednek, van mit odaadnod! Nem üres a kosár, amelybe a jót gyűjtötted!
A harmadik szöveg Szent Lukács evangéliumából való. Jézus itt egy elbeszélő helyzethez szól hozzá, váratlanul kisebb beszédet tart, amelyet érdemes elolvasnunk (Lk 13,1-5.6-9):
1Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. 2Ő ezt felelte nekik: »Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? 3Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. 4Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? 5Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.«
6Aztán ezt a példabeszédet mondta: »Egy embernek volt egy fügefa a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. 7Ezért így szólt az intézőjéhez: ‘Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?’ 8De az így felelt neki: ‘Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, 9hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.’«
Valaki odamegy Jézushoz, és hírt hoz egy balesetről. Érdemes elképzelni, milyen gyakran hallunk mi is rossz híreket. Botrányok az egyházban, balesetek a világban. Miért is mesélünk ilyesmit egymásnak? Van, amikor annak örülünk, hogy nem velünk esett meg a rossz. Van, amikor választ keresünk a dolgok miértjére, megdöbbentenek az események, s talán a társunktól várjuk, hogy értelmezze, vagy legalábbis segítsen értelmezni az eseményeket.
Vallásos szempontból néha azt is fontolgatjuk, véletlen-e, ami történik, illetve feltétlenül a saját felelősségünket kell-e látni benne. „Ártatlan vagyok! – Miért ér mindez?” Vagy, talán még rosszabb: „Nyilván megérdemlem… Sohasem voltam méltó arra, hogy szeressenek és elfogadjanak!” Fontos látnunk, hogy Jézus nem ebben az irányban érvel. Egyfelől elismeri az egyéni felelősséget, ismeri az ember bűnösségét, de másfelől tudja, hogy a világ jelen állapotában mindenki osztozik a jó és a rossz iránti felelősségben. Embernek lenni azt is jelenti, hogy osztozunk a világ sorsában, s gyakran találkozunk olyan nehézségekkel, amelyeket csak részben látunk át, csak részben tudunk befolyásolni, mégsem vagyunk tőlük függetlenek. A balesetben elhunytak vagy a Pilátus által lemészároltak sorsa kifejez valamit az ember szorongásából és aggodalmaiból, egyben abból a közös felelősségből is, amellyel a világ sorsában osztozunk. Nem jó egy olyan Isten képét erősítenünk kortársainkban és magunkban sem, aki részvétlen a világgal szemben, illetve aki bűnöst vagy bűnbakot keres minden helyzetben.
A terméketlen fügefáról mondott rövid példázat ezt a bevezetést követi. A Biblia világából jól ismert helyzet, hogy egy fa vagy egy növény, esetleg gyümölcsfa Izrael népét jelképezi. Mintha itt is ez lenne a történet eredeti értelme. A gazda hiába keres gyümölcsöt (lásd ehhez Iz 5: dal a szőlőskertről), ezért ki akarja vágatni a fát. A vincellér haladékot kér, illetve segítő intézkedéseket ígér: körülásom és megtrágyázom. Ha akkor sem terem, akkor vágd ki… A fa kivágása több helyen előfordul, mint a prófétai ítélet jele. A Bírák könyvében egy törzset vágnak ki a 12 törzsből álló nép köréből. Keresztelő Szent János szerint „a fejsze már a fák gyökerén van” (Lk 3,9). Jézus pedig azt mondja a keresztúton: „Ha így tettek a zöldellő fával, mi lesz az elszáradttal?” (Lk 23,31)
Egy fa gazdagon megjeleníti az élet körforgását, az életerőt, az ember reményeit. A fa kivágása az élet kioltását is jelzi. A vincellér mindenesetre egy év haladékot kér, sőt, beavatkozik: körülásom és megtrágyázom… Alkalmasabbá teszi a földet, hogy tápanyagot fogadjon be, illetve gondoskodik is ilyen tápanyagról. A gazdában könnyű felismernünk az ítélő Istent, míg a vincellérben a közbenjáró, égi főpapot, Jézust sejthetjük. Persze ez már az időn túli értelmezés. Jézus kortársai arra gondolhattak, hogy Jézus földi működésének ideje az a haladék, amelyet ők a megtérésre kaptak. Ha pedig Jézus sorsára gondolunk, azt kell mondani, hogy a fügefa végül nem hozott termést – a kortársak nagy része nem tért meg Jézus szavára.
Mit mondanak ezek a történetek nekünk?
Erre a kérdésre először úgy szeretnék válaszolni, ahogy Nátán válaszolt Dávidnak, miután példabeszédet mondott neki. A példabeszéd élősködő főszereplőjét elítélve Dávid valójában önmagát ítélte el. „Te magad vagy az az ember!” – mondta erre Nátán… Miután meghallgattuk a fügefáról szóló történeteket, azt szeretném mondani nektek és magamnak: „Te magad vagy az a fügefa!” – Te vagy az, akinek reménye van, mert Krisztus közbenjár érte. Te magad vagy az, aki felismerheted ugyan, hogy életed egyes részei nem hoznak gyümölcsöt, de kérheted újra meg újra, hogy ilyen vagy olyan értelemben termőre fordulj. Te magad vagy az, aki krisztusi hiteddel meglepő módon a remény forrása lehetsz mások számára is, bár erre először magad sem gondolsz. Van valaki, aki odaadta az életét, hogy neked legyen honnan táplálkoznod. Ha a tanítás felszántja, felássa lelkedet, fogadd örömmel az életet adó tanítást!
A vincellér még egy évet kért a fügefának. Egy év körforgása emlékeztethet tanulmányi folyamatokra, a gyász évére, az egyházi évre, amelyben annyi bölcsesség és életerő lakik mindannyiunk számára. Kaszap István egy év alatt jeles tanuló lett, mert rájött, hogy pap akar lenni, s ehhez jó tanulónak kell lennie. Egy év nagyon is alkalmas arra, hogy az életünket elkezdjük rendbe szedni, megbecsülni magunkat és ezzel másokat is. Gyümölcsöt teremni azt jelenti, hogy bekapcsolódom az élet rendjébe, körforgásába, nem hagyom, hogy legjobb lehetőségeim parlagon heverjenek. Kérem is, hogy életem jó gyümölcsöt teremjen magamnak és másoknak. (A mai embert néha inkább az jellemzi, hogy nem csinál semmit az életéből, a rendelkezésre álló forrásokból. Én pl. tegnap kaptam egy nagy üveg fügelekvárt – csak nehogy rám romoljon…!)
A fának jót tesz, ha fellazítják a talajt körülötte. Van, amikor nehézségek vagy új élethelyzetek lazítják fel a szívünk talaját, magunktól is, természetesen is új szokásokat és alapelveket keresünk. Máskor meg inkább kérnünk is kell, hogy ne a régi kerékvágásban menjen tovább az élet, merjünk elszakadni néhány régi bizonyosságtól. Mindenképpen szükségünk lesz új irányra, erőre, kegyelemre – a „vincellér” Krisztus odaadott életére…
Kozma Imre atya kb. 60 évvel ezelőtt ebben a templomban kezdett hittanórákat adni fiataloknak. Azt mondják, az ő hittanjára nem lehetett csak úgy járni: tenni kellett valamit. Arra hívlak benneteket, az előttünk álló héten adjunk még egy esélyt valakinek… Úgy sejtem, hogy egy ilyen gesztus a mi reményünket is növelni fogja majd!
- december 1.