Évközi 33. vasárnap – Mk 13,24-32
Hogyan készülünk a Krisztussal való találkozásra?
A mai evangéliumban Márk evangélista nagyon sajátos módon közvetíti Jézus elbeszélését a végső időkről.
Az evangéliumi részlet értelmezési nehézsége abból adódik, hogy Jézus tanításában a világ vége, valamint Jeruzsálem pusztulása összefonódik: „nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak.”
Ugyancsak a Márk evangéliumának tizenharmadik fejezetében található egy végső időkről szóló beszéd, amelyben még az árnyéka sem jelenik meg egy lehetséges végső ítéletnek, amelynek a népek, illetve az egyének alá lennének vetve. A vég idejét Jézus nem úgy gondolja el, mint Isten ítéletének idejét, aki épp úgy, mint egy bíró, egy trónon ülne, hogy mérlegelje, értékelje hiányosságainkat, valamint jótetteinket. Ezzel azt akarja mondani, hogy az életet ne az ítélettől való félelemben éljük! Ami cselekvésre késztet bennünket, az nem lehet a hibázástól, illetve az ítélettől való félelem.
De akkor mi motiválhatja létünket, illetve a vég gondolata hogyan világíthatja meg napjainkat?
Mindhárom szinoptikus evangélium azt hirdeti, hogy Isten köztünk való jelenlétét kivéve semmi nem örök érvényű. „A nap elsötétül, a hold nem világít többé, a csillagok lehullanak az égről, és az égben lévő hatalmak megrendülnek” (Mk 13,24–25). „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” (Mk 13,31). A történelem bármelyik időszakában szól az Ur. Ennek a korlátozott, véges időnek a mélyébe el van vetve Isten Igéje, amely képes mindig, mindenütt új életet teremteni.
Az új élet, az örök élet egy találkozás, olyan találkozás, amely felé tartunk, olyan találkozás, amely azért lehetséges, mert az Úr eljön. Ő az, Aki jön, Aki mindig érkezik, Aki soha nem szűnik meg eljönni életünkbe. Ő hűséges marad hozzánk, mindig eljön, soha nem hagy el minket, soha nem hagy magunkra.
A Vele való végső találkozás pedig nem ítélet formájában fog megvalósulni. Csak az a kérdés, hogy fel tudjuk-e ismerni Őt, amikor eljön.
De csak akkor fogjuk felismerni Őt életünknek és a világnak a végén, ha megtanultuk felismerni Őt, amikor eljön az élet idején, a múló időben. Ebben az időben az Úr nem dicsőségben jön el, hanem az Egyház szentségeiben, a szegényekben, a szenvedőkben, illetve azok számára, akik Őt egymás iránti irgalmas szeretettel várják.