! Amikor Jézus kilehelte a Lelkét, és lándzsával átdöfött szívéből vér és víz folyt ki, a pogány százados hittel vallotta meg: „Ez valóban az Isten Fia volt,”
János apostol ezt írta (1Jn 5,5-7): „Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? … Hárman tanúskodnak róla: a Lélek, a víz és a vér.” Arról tanúskodnak, hogy Jézus valóságos Isten, és valóságos ember. A pogány százados kimondta: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.”
János apostol ugyanebben a levelében azt is írta (1Jn4,16), hogy „megismertük a szeretetet, és hittünk benne.” Mi hisszük-e, hogy halálos szeretettel szeret minket Isten?
És mit jelent számunkra, amit Jézus mondott (Jn 5,17), hogy „Atyám szüntelenül munkálkodik, ezért én is munkálkodom.” Érvényes ez halálának pillanatára is. Rögtön leszállt az alvilágba, azokhoz, akik már holtak.
És hozzám is eljött/eljön. Mit is mondott? „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön.” (Lk 18,8). Meghallo(tta)m-e, hogy kopogtat(ott) az én szívem ajtaján is, és hogy mit mond(ott) nekem? Hittel fogadom-e őt, és az ő szavait? Számomra valóban „csak az a kérdés, az egyetlen kérdés, hogy talál(t)-e hitet az én szívemben?” Hiszem-e, hogy velem akar lenni most, ma, és „minden nap a világ végezetéig”? Az ő feltámadásával ez vált lehetségessé. Én is tegyem lehetővé a személyes jelenlétét bennem!