December 27. Szent János apostol – 1Jn 1,1-4; Jn 20,2-8
Örülünk-e annak, hogy közösségben lehetünk Istennel, valamint egymással?
A mai szentleckéből megtudjuk, hogy Szent János miért írta a levelét: „Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen”.
Karácsony ünnepi miséjén János evangéliumának a kezdetét olvastuk fel, melynek első mondata, annak az első szava a kezdetről szól: „Kezdetben volt az Ige” (Jn 1,1). Az egész Szentírásnak a legelső szava is ez: „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet” (Ter 1,1). János apostol nem a világ teremtésében látja a kezdetet, hanem az idő kezdete (a világ teremtése) előtt, amikor egyedül a három személyű Isten (a Szentháromság) létezett, benne pedig az Ige, Aki az: „Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél” (Jn 1,1-2). János első levele így kezdődik: „Ami kezdettől fogva volt,… az élet Igéjét hirdetjük nektek”.
Ez azt jelenti, hogy az Atya már a világ teremtése előtt, öröktől fogva elhatározta szent Fia megtestesülését. Ezt azért tette, hogy számunkra is megtapasztalható legyen Isten, valamint az ő szeretete. „Az Ige testté lett, és közöttünk élt” (Jn 1, 14), hogy láthassuk Azt, Aki egyébként láthatatlan. Maga az élő Isten jelent meg Jézus Krisztusban számunkra is érzékelhető valóságként, amint János írta: „amit saját szemünkkel láttunk,… amit… kezünk tapintott: az élet Igéjét hirdetjük nektek”.
De csupán azok ismerték föl benne a testté lett Igét, akik hittek Benne. Jézus sírboltjában János a lepleket látva hitt. Ezt a hitet erősítette meg Jézus, amikor feltámadása után az apostolok körében megjelent: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (Jn 20,29).
A Zsidókhoz írt levélben olvashatjuk, hogy: „A hit… a nem látható dolgok bizonyítéka” (Zsid 11,1). Ezért hit szükséges ahhoz, hogy felismerjük Jézusban a Megváltót. Hitre volt szükségük annak idején Betlehemben a pásztoroknak, majd később a napkeleti bölcseknek is ahhoz, hogy a kicsi gyermekben felismerjék az Üdvözítőt. Ugyanígy hittel ismerhetjük fel mi is a Szentostyában, sőt magunkban, hogy Jézus jelen van.
Karácsony ünnepi szentmiséjének evangéliumában hallhattuk, hogy: „akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (Jn 1,12).
Ez a karácsony másik örömhíre. Mert Isten kezdettől fogva elhatározta, hogy akik hisznek Krisztusban, azok Általa az Atya gyermekeivé legyenek, vagyis közösségben legyenek a Szentháromsággal. Ezzel együtt közösségben legyenek azokkal is, akikkel együtt ezt a közös hitet vallják, vagyis egymással. Ahogyan a mai szentleckében hallhattuk: „hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben”. Ezért lehet a karácsony az Egyházba tartozó emberek közösségének az ünnepe, mindnyájunké, akiket nem a vér szerinti kötelék, hanem ennél szorosabb, a Krisztusba vetett közös hit fűz egységbe.
Becsüljük meg ezt az ajándékot, amely vég nélkülivé, teljessé teszi bennünk az Istennel, illetve az egymással való egységünk örömét!