Évközi 13. hét, kedd – Mt 8,23-27
Hogyan viselkedünk, illetve mit teszünk válsághelyzetekben?
Amikor az Evangéliumnak a tengeri viharokról szóló beszámolóit olvassuk, lehet, hogy életünknek talán a legbékésebb időszakát éljük. De éppen ilyenkor szükséges a viharos történeteknek (krízis-helyzeteknek) az általános tanulságát levonnunk és megjegyeznünk.
Aki tengerre száll, vagy akár csak egy csónaktúrára indul, az készüljön fel a viharra is. Így vagyunk az Élet Tengerével is. Ne engedjük, hogy felkészületlenül találjanak minket a válságok, a viharok, a krízisek!
Egész földi életünk az üdvösségünk elnyerésének az ideje. Ezért a nyugalom napjaiban is tudatosítsuk magunkban, hogy képletesen szólva iszonyatos mélységek és veszedelmes örvények fölött hajózunk, ugyanakkor mégis békességben élhetünk! De békességünknek, nyugalmunknak az alapja nem az anyagi helyzetünkben, nem is a testi-lelki egészségünkben, nem is a társadalomban elfoglalt pozíciónkban, a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatainkban vagy valamilyen földi életbiztosításban van, hanem kizárólag a teremtő és megváltó Istennel való kapcsolatunkban.
Pillanatnyi lelkiállapotunktól függetlenül is folyik a küzdelem az üdvösségünkért. Ez a mi legnagyobb ügyünk, ami a végveszélyből való kimeneküléshez hasonlít, amelyet Isten visz végbe, nem mi. Mi csak kiáltsunk az Úrhoz, figyeljünk az ő szavára, és az Tőle kapott útmutatások szerint cselekedjünk!
A Jézussal való életközösség nem óv meg minket a viharoktól, mert a lelki élet viharai arra valók, hogy megtisztítsanak minket. Amikor nem találunk biztos pontot, amikor a csillagokat elfedik a fellegek, amikor a szárazföld elérhetetlen messzeségűnek tűnik, alattunk pedig háborog a tenger, ebben a kilátástalan káoszban bebizonyosodik, hogy az egyetlen szilárd pont Jézus személye. Ha Jézushoz fordulunk, hirtelen kisimul a tenger, ismét felragyognak a csillagok. Így lehetővé válik a helyes útirány meghatározása, feltűnik a szárazföld, és akkor a saját emberi erőnkből, illetve képességeinkből is elérhetjük a partot. Kiszolgáltatottságunkban tehát rádöbbenhetünk gyöngeségünkre, ugyanakkor megismerhetjük Isten csodálatos erejét.
Amikor minden a legjobban megy az életünkben, akkor se feledkezzünk meg arról, amit Jézus az utolsó vacsorán mondott, hogy: „nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5)! Jézus mindig velünk van, mert igazán szeret minket. Ugyanakkor mindig időszerű számunkra a tanítványok imája: „Uram, ments meg minket!” De ezt mindig hittel és bizalommal mondjuk! Aki Jézus tanítványa, az ne legyen kishitű!
Számítsunk arra, hogy mindenképpen belekerülünk a megpróbáltatások viharaiba! Ne feledjük, hogy ezekből a viharokból csak Jézus, az Úr menthet ki! Bízzunk benne, hogy ezt majd a legnagyobb megpróbáltatásunk idején, a halálunk órájában is megteszi!