Évközi 10. hét, csütörtök – Mt 5,20-26
Igyekszünk-e jóvátenni, ha másokat megbántottunk?
Bűnbánati gyakorlatunk sokszor visszás, és semmit sem ér, amikor megszökünk a tetteinkkel járó felelősség elől. Mert ahelyett, hogy az emberek között és az emberekben tennénk jóvá azokat a sérelmeket és károkat, amelyeket nekik okoztunk, úgy gondoljuk, hogy az Isten előtti bűnbánattal és a szentgyónással elrendezhetünk mindent.
A kártérítés kötelezettségét nem elegendő csak a lopásra leszűkíteni. A rágalommal okozott becsületbeli kárért, vagy a hivatásbeli munkánk elhanyagolásával okozott kárért is kártérítés jár. Igyekszünk megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, de arra már ritkán törekszünk komolyan, hogy megszolgáljuk testvéreink bocsánatát, akik ellen mi vétettünk. Nemcsak bocsánatkéréssel, még kevésbé látványos vagy túlzó (olykor éppen bántó) megalázkodással, hanem mindenképpen valami olyan tettel vagy magatartással szükséges kifejezni, amely a megbántott számára egyértelmű.
Jézus az Atya bocsánatát csak annak hozta meg, aki elszánta magát arra, hogy vétkét testvérével szemben is jóváteszi. Hogy amennyire ereje és lehetősége engedi, újjáépíti a testvériséget azzal, akit megbántott. Törekedjünk erre!