Nagyszerda – Iz 50, 4-9a; Mt 26, 14-25 – Milyen lelkülettel készülünk Jézus Krisztus halálának és feltámadásának ünneplésére?
Jézus körül két tábor alakult ki, és a két tábor kétféle előkészületének, – kétféle „lelkületének” lehetünk tanúi.
Jézus és a tanítványok a húsvéti vacsorára készültek, amelyen Jézus a szeretetének legnagyobb jelét adja.
A vallási vezetőknek számító farizeusok és írástudók Júdás árulása révén Jézus megölésére készültek, mellyel a gonoszság a legnagyobb diadalát remélte.
A kétféle előkészület végső soron ugyanabba az irányba mutatott: a kereszt felé, amely emberi oldalról kivégzés, gyilkosság, Jézus felől nézve azonban a mi bűneinkért felajánlott áldozat, Isten halálos és örök szeretetének a bizonyítéka.
A kétféle előkészület külső mozzanatai mögött ott voltak a belső indulatok, amelyek a szívekben születtek. A tanítványok szívében a számítgatás és a bizonytalanság, Jézus ellenfeleinek szívében az irigység, a féltékenység, a harag és a gyűlölet kavargott.
Jézus szívében pedig egyszerre volt jelen a fájdalom és az öröm. Fájdalom az emberi gonoszság és a bűn miatt. De erősebb volt Jézusban az öröm, mert az Atya akaratához mindvégig hűséges maradt, és együtt lehetett azokkal, akik kitartottak mellette, és átadhatta nekik legnagyobb ajándékát, az örökké tartó együttlét zálogát. A fájdalom mellett azért is erősebb volt Jézusban az öröm, mert bár küldetése látszólag kudarc, de az utolsó vacsora estéjén minden emberi elképzelést messze felülmúló módon kinyilatkoztathatta azt, amiért e világra jött: az Atya annyira szereti a világot, hogy Fia által az Ő életét adja nekünk, és így Isten velünk és bennünk lehet mindörökké.
Jézus elfogadta az Atya akaratát, és ezzel jóvátette az emberek engedetlenségét. Az emberek felé ugyanakkor vállalta a közvetítést, a türelmet és a megbocsátást. Tudta, hogy milyen szenvedés vár rá, de azt is tudta, hogy az Atya mellette áll, ezért nem vall szégyent, mert kereszthalálával „beteljesít” mindent.
Amikor Jézus megjövendölte, hogy valaki a tanítványok közül majd elárulja őt, János evangéliuma szerint az apostolok azt kérdezték: „Ki az, Uram?”. Máté egészen személyessé tette az érdeklődést: „Csak nem én vagyok az, Uram?” – Ezt a kérdést ebben a formában nekünk is fel kell tennünk – saját magunknak is!
A kétezer év óta tartó húsvéti esemény fordulatot jelentett nemcsak Jézus életében, hanem fordulat minden egyes ember, sőt, az egész emberiség életében is.
A mostani húsvét legyen jelentős esemény a mi életünkben is! Úgy készüljünk ennek megünneplésére, ahogy Szent Pál kérte (Fil 2,5.): „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Jézus Krisztusban volt!” Ilyen lelkülettel készüljünk Jézus Krisztus szenvedésének és halálának méltó ünneplésére! Legyünk vele együtt a szenvedésében és halálában, hogy majd vele lehessünk a dicsőségében is!