Nagyhétfő – Iz 42,1-7; Jn 12,1-11 – Becsületesek és őszinték vagyunk-e szeretet-kapcsolatainkban?
Amilyenek a kapcsolataink, olyan értékes az életünk. Kapcsolatainkra állandóan vigyázni kell. Ezért (volt) a nagyböjti időszak első és legfontosabb feladata, hogy rendezzük kapcsolatainkat Istennel és embertársainkkal.
Ha felismertük, hogy valaki szeret minket, és ha becsületesek vagyunk, akkor úgy kell/szabad elfogadnunk az illető szeretetét, ha azt megfelelő módon és hasonló mértékben viszonozni tudjuk. Ez érvényes Isten szeretetére is. Istennel szemben a teljes nyitottságnak kell érvényesülnie = a teljes elfogadásnak és odaadásnak. A többi kapcsolatunkat pedig az Istennel való kapcsolatunknak kell meghatároznia, ennek kell alárendelni, a szeretet hierarchiájának megfelelően. Csak úgy és olyan mértékben fogadhatjuk el bárkinek a szeretetét, hogy azt a szerepeknek megfelelően és (NB!) Istennek tetsző módon és mértékben viszonozzuk. (Pl. a házastársak nem fogadhatnak el, és nem viszonozhatnak olyan kapcsolatot, amely a házastársi szeretet-kapcsolatot sérti, stb.)
Istennek irántunk való szeretetét és annak mértékét Jézus főleg a kínhalálnak szeretettel való vállalásával bizonyította. A mai evangéliumi történetben szereplő Mária, Lázár nővére példát ad nekünk, hogy arra a túláradóan tékozló szeretetre, amelyet Isten Fia tanúsított irántunk, Mária csendes, háttérbe húzódó, ugyanakkor ünnepet rendező, szintén pazarlóan nagylelkű szeretete a méltó válasz, és az ilyen lelkület illik Krisztus szenvedésének és halálának ünnepléséhez.
Nem véletlen, hogy Máriának a tettét az önző és becstelen Júdás kifogásolta („Tolvaj volt.”). Ha mi méltó választ akarunk adni Isten nagylelkű, gondoskodó, „tékozló” szeretetére, akkor Máriához hasonló nagylelkű és szolgáló szeretettel kell körülvennünk azokat, akiket Isten nekünk ajándékozott! Júdás rosszalló megjegyzésére hangzott el Jézus figyelmeztetése, hogy ő nem lesz mindig velük. A jelenlevők közül – Jézuson kívül – senki nem gondolta, hogy ez az utolsó alkalom, amikor békés körülmények között együtt lehetnek.
A megkenésnek később a keresztények jelképes értelmet is tulajdonítottak. Megértették, hogy Máriának ez a cselekedete előre mutatott Jézus temetésére. Ezen kívül a hagyomány úgy értelmezte ezt a jelenetet, hogy a rászorulók felkarolása mellett nem szabad megfeledkezni Isten közvetlen, személyes szolgálatáról sem. Erre is szükség van. Ezért van lényegesen több közös imádság és szertartás ezen a héten, és ugyanígy több egyéni imádság is.
Elkezdődött a Nagyhét. Olyan lelkülettel éljük át ezt a néhány napot, mintha életünk utolsó húsvétját ünnepelnénk itt a földön! Tegyük félre a legnemesebbnek látszó ügyeket, a legfontosabbnak tűnő feladatokat is! Mindenekelőtt Jézus szeretete töltse el a szívünket! Vállaljuk szívesen testvéreink szolgálatát is, amint Jézus tette az utolsó vacsora előtt és alatt! Maradjunk hűségesek Jézushoz és azokhoz, akiket a Mennyei Atya nekünk ajándékozott és ránk bízott, nemcsak ezekben a napokban, hanem egész életünkben, mindhalálig!