Évközi 4. vasárnap – 1Kor 1,26-31; Mt 5,1-12
Tudjuk-e, hogy mi az, ami minket boldoggá tud tenni?
A mai szentírási olvasmányok a boldogság forrásáról szólnak. Szofoniás próféta szerint azért boldogok a szegények és az alázatosak, mert „az Úr nevében reménykednek”. Pál apostol a korintusi híveknek azt üzeni, hogy boldogságuk alapja, hogy kiválasztottak. Jézus az Istennel való együttlétet jelöli meg a boldogság forrásának. De mivel Isten nevét nem ejthette ki (a zsidó szokások okán), ezért helyette mindig az Isten országába való bejutást említi. Az ún. kilencedik boldogság végén pedig nyíltan önmagára utal: „ha miattam… üldöznek”.
Jézus felsorolásában a boldogságok nem ok és okozati viszonyban állnak egymással. Nem azért boldog valaki, mert nélkülöz, mert üldözik, mert igazságtalanságot szenved. Hanem azért, mert Istennel együtt a nélkülözők is gazdagnak, boldognak tudják érezni magukat. Az üldöztetések, valamint az igazságtalanságok elszenvedői is szelídek, irgalmasok, tiszta szívűek, békességszerzők tudnak lenni. Az ilyen ember szívesen megosztja javait a nélkülözőkkel, szívből megbocsát, jobban szeret békességet teremteni, mint feszültséget okozni. Szenvedve is tud szeretni, sírva is tud vigasztalni, mert szíve mélyén igazi, maradandó boldogság van, amelyet Isten szeretetének a tudata ad neki.
A nélkülözés, illetve az éhezés önmagában nem érdem. Sem a nélkülözés, sem a vagyonban való bővelkedés nem érdemszerző, ha az elszakít bennünket Istentől.
Jézus nem e világi, meg nem szűnő örömöket ígér. Ugyanakkor azt mondja, hogy boldogok lehetünk már itt a földön is a szenvedések, valamint az üldözések közepette, ha Vele együtt vagyunk. Ő maga a jutalom, Vele együtt lenni pedig maga a boldogság. Egyedül Ő töltheti ki szívünk vágyakozását (senki és semmi más).
Ha boldogok szeretnénk lenni már itt a földön, akkor mindenekelőtt a Jézussal való élő kapcsolatban való fejlődésre szükséges törekednünk!