Évközi 15. vasárnap – Mtörv 30,10-14; Lk 10,25-37
Hiszünk-e az örök életben? Mit tehetünk azért, hogy elnyerjük az örök életet?
A mai evangéliumban szereplő törvénytudó életünk legfontosabb kérdését teszi föl Jézusnak: „mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Tudta a helyes választ, hogy „mit mond erről a törvény”. Azt is jól tudta, hogy a szeretet parancsa három irányú, három irányban kötelez.
Mert a szeretet olyan, mint egy egyenlő oldalú háromszög három oldala a csúcsaival. Nem tudjuk igazán szeretni Istent, ha nem szeretjük felebarátunkat, illetve ha nem szeretjük önmagunkat. Ugyanígy ha nem szeretjük önmagunkat, akkor nem tudjuk szeretni embertársunkat és Istent sem. Nem tudjuk embertársunkat sem szeretni, ha nem szeretjük Istent, valamint önmagunkat.
A törvénytudó azt szerette volna megtudni, hogy ki nem a felebarátunk. Erről sokat vitáztak Jézus korában. Egy híres rabbinikus mondás szerint: „eretnekeket, feljelentőket, hitehagyókat taszíts le, ne emelj fel”.
Szent Ágoston egy üdvtörténeti látásmódú magyarázatot fűzött a példabeszédhez. Eszerint a félholtra vert kereskedő a bűn által kifosztott emberiség képviselője. A szamaritánus Jézust jelképezi. Egyedül Ő az, Aki nem csupán felismerte a halálos sebünkben való vergődésünket, hanem megszánt minket és segített rajtunk. „A seb bekötözése a bűn megfékezése. Az olaj a jó remény vigasztalása, amit a bűnbocsánat ad a lelki békével együtt” (Szent Ágoston).
Aztán Jézus elszállítja az emberiséget a vendégfogadóba, amelyben Péter apostol a fogadós. Ő két dénárt kap (az Isten- és az emberszeretet parancsát). Tehát az Egyházban tud tovább folytatódni Krisztus gyógyító tevékenysége a teljes gyógyulásig.
Úgy alkalmazzuk magunkra Jézus példabeszédét, hogy választ kapjunk arra, hogy mi a konkrét, személyes, egyéni küldetésünk! Ne feledjük, hogy egyedül az tud igazán irgalmasságot gyakorolni, aki maga is irgalmasságban részesült! Ha nem tudjuk értékelni azt, hogy meggyógyultunk, akkor hálátlanok vagyunk. Ha vallásosságunk nem késztet arra, hogy a tőlünk telhető módon törődjünk embertársainkkal, akkor nem jó úton járunk.
A példabeszéd válasz az írástudó kérdésére. Minden ember felebarátunk, akinek szüksége van ránk. Mindenki, akinek segíteni tudunk.
Üdvösségünk elnyeréséhez életünkbe vágóan fontos, hogy legyen szemünk, valamint szívünk a környezetünkben élő szenvedő, segítségre szoruló emberek nyomorúságának meglátására és enyhítésére! Alkalmazzuk az aranyszabályt! Ne azt várjuk, hogy mások velünk szemben legyenek segítőkészek, megértőek, illetve irgalmasok, hanem azt keressük, hogy mi szolgál másoknak az üdvösségére! A szeretet leleményességével lehetőségünkhöz mérten segítsünk a rászorulókon!
Az örök boldogság elnyerésének a feltétele az, hogy mindenkivel szemben gyakoroljuk Isten irgalmasságát. Ehhez adjon nekünk Isten szeretetet és erőt!