Szerda húsvét hetében – Lk 24,13-35
Mi akadályozhatja, hogy személyes tapasztalatunk legyen Jézusról?
„A hit… a nem látható dolgok bizonyítéka” (Zsid 11,1). Szükséges, hogy személyes tapasztalatot szerezzük Jézus Krisztus feltámadásáról. Ingatag és gyenge az a hit, amelynek csupán mások tanúságtétele az alapja.
Jó tudni, hogy mi akadályozta Jézus felismerésében azokat, akik Jézus halála előtt közeli ismerősei voltak. Az is tanulságos, hogy Jézus milyen jeleket használt annak érdekében, hogy felismerjék Őt.
Mária Magdolnát a gyásza miatti szomorúsága, és az ebből fakadó magába fordulása akadályozta. Akkor tudta felismerni a feltámadt Urat, amikor a saját nevét hallotta Tőle, ahogyan Jézus szokta a nevén szólítani.
Az emmauszi tanítványok szívét is elborította a kiábrándultság, sőt a csalódottság és a becsapottság érzése, amikor Jeruzsálemből Emmausz felé bandukoltak. Maguk mögött akartak hagyni mindent, beleértve a tanítványok közösségét is. Az asszonyok tanúságtétele nem volt számukra elegendő ahhoz, hogy hit ébredjen bennük. Szerencséjükre az ő elkeseredettségük és magukba fordulásuk nem volt annyira mély, mint Mária Magdolnáé, aki egyedül ment Jézus sírjához. Mivel ők ketten voltak, így nyitottabbak voltak, és befogadóbbak tudtak lenni az idegennek hitt Jézus felé is.
Segítségükre volt Jézus, amikor úgy tett, mintha Ő lenne „az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott”. Jézus érvelésére lángolt ugyan a szívük, de még mindig nem ismerték fel Őt.
A két tanítvány számára a kenyértörés volt az a végső jel, amely felnyitotta szemüket, hogy felismerjék az addig ismeretlennek és idegennek tűnő vándorban Jézust. Ez a felismerés azonnal megváltoztatta őket. Minden világossá vált számukra, amit korábban nem értettek.
Előzőleg Jézust annak ürügyén marasztalták, hogy: „lemenőben már a nap”. Ezt azért is mondhatták, mert naplemente után nem volt tanácsos úton lenni az útonállók miatt. De miután eltöltötte őket is a küldetéstudat, mint az asszonyokat, már nem féltek amiatt, hogy beesteledett. Azonnal útra keltek. Érezték, hogy nem hallgathatnak a velük történtekről, hanem szükséges megosztani a többi tanítvánnyal is az örömhírt, hogy együtt voltak a feltámadt Úrral.
Jézus személyes megtapasztalásában a konkrét bűnöknél is nagyobb akadályt jelentenek az ember lelkében eluralkodó negatív érzelmek, bűnös indulatok, a főbűnök, valamint a félelem és a gyűlölet, az elkeseredés, sőt a hit nélküli gyász is.
Jézus tud a mi küzdelmeinkről, a lelkünkben kavargó minden érzésünkről. Mondjuk el Neki mindazt, ami bennünk van, mint ahogy az emmauszi tanítványok is tették, mert így tud megvigasztalni minket. A mi szívünk is lángolni fog, amikor hittel fogadjuk az ő tanítását. Amikor pedig a szentmisében hittel vesszük magunkhoz az Ő feltámadott testét, akkor megtapasztaljuk, hogy Ő „valóban feltámadt”.