Nagyböjt 4. hete, péntek – Bölcs 2,12-22; Jn 7,1-2.10.25-30
Kinek tartjuk Jézust? Mit várunk tőle, és mit adunk neki?
Jézus rokonai nagyon jól ismerték egymást, sőt egymás családfáját is, mivel nagyon ápolták az egymással való kapcsolataikat. Elég, ha arra a jeruzsálemi zarándoklatra gondolunk, amikor a 12 éves Jézust a szülei csak három nap múlva kezdték keresni, mert addig azt hitték, hogy a rokonok között van, ezért nyugodtak voltak.
Jézus kortársai azt gondolták, hogy nemcsak Jézust ismerik, hanem az ő eredetét, rokonait és mindennapi életét is. Ezek az ismeretek azonban nem vitték őket közelebb Jézushoz, hanem éppen ellenkezőleg: megakadályozták őket abban, hogy higgyenek benne. Nem tudták ugyanis, hogy ahhoz a családfához, amely Józsefhez vezetett, neki természet szerint semmi köze. És legfőképpen: mert nem ismerték és nem is tudták elfogadni az ő Isten-kapcsolatát.
Talán mi is azt gondolhatjuk, hogy már jól ismerjük Jézust. Kinek tartjuk őt? Elfogadjuk-e, hogy Jézus a zsidó értelemben vett „Messiás-király”? Megértjük-e, hogy mi volt az, ami miatt „a zsidók életére törtek”? Vagy ha mi a „Messiás” helyett úgy gondoljuk, hogy ő a „Megváltó”, vagy az „Üdvözítő”, mit jelentenek ezek a számunkra? Mit várunk tőle, és (!) cserébe mit adunk neki? Ezek a kérdések és az ezekre adott válaszok nagyon fontosak az életünkben.
Jézus sokszor beszélt arról, hogy akik hozzá tartoznak, azok ismerik őt. Azt is mondta, hogy az ő ismerete és szeretete elválaszthatatlanul összetartozik. Jn 14, 21: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem, … azt Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magamat neki. És (!NB!!) „Az az örök élet, hogy ismerjenek Téged, egyedül igaz Istent (= az Atyát), és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3).
Jézus azért mondhatta, hogy ő ismeri az Atyát, mert kettőjüket a megszemélyesült szeretet: a Szentlélek köti össze. És ő azért jött a földre, hogy a Szentlélek által ebben az éltető, örökre szóló szeretetben részesítsen minket.
Isten Igéje azért testesült meg, hogy minket az örök üdvösségre vezessen. De ebben nekünk is közre kell működnünk vele, mégpedig úgy, hogy odaadjuk neki bűneinket, vagyis elfogadjuk őt Megváltónknak és Üdvözítőnknek, és tanítását tettekre váltjuk. Ezzel fejezzük ki igazán a hitünket és szeretetünket iránta.
A mai ószövetségi olvasmányból azt is megtudhatjuk, hogy Istenhez való tartozásunknak van egy másik bizonyítéka is, amelyről évszázadokkal Krisztus előtt már a Bölcsesség könyve írt. Akik hűségesek az Istenhez, azoknak nem kell feltűnő módokat keresni, hogy tanúságot tegyenek Isten mellett, mert erre a világ bőven ad lehetőséget. „Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk őt, hogy megismerjük szelídségét, kipróbáljuk türelmét!” (Bölcs 2,19) Ezek a bizonyítékai annak, hogy Isten él bennünk.
Jézusnak nem maradt más módja, hogy tanúskodjon Isten irgalmas szeretetéről, mint a kereszten a kínhalál. Ha más mód lett volna, az Atya biztosan azt választotta volna. NB! Jézus azt is megmondta, hogy annak is része lesz az üldöztetésben, aki Jézushoz tartozik: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak”.