Évközi 4. vasárnap – 1Kor 12,31-13,13; Lk 4,21-30
Vajon minden tettünket Krisztus szeretete mozgatja-e?
A mai evangéliumi részlet ott folytatódik, ahol a múlt vasárnapi végződött. Miután a názáreti zsinagógában Jézus felolvasta Izaiás próféta jövendölését, mely szerint Jézus a Szentlélekkel fölkent Messiás, aki örömhírt hoz a szegényeknek, bejelentette, amit ma is hallottunk, hogy: „Ma beteljesedett az írás, melyet az imént hallottatok”. Benne elérkezett az Úr kegyelmének esztendeje, a bűnök bocsánatának és Isten irgalmas szeretetének ideje.
Márk evangéliumának elején Jézus hasonlóan fogalmazta meg küldetésének lényegét: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15).
A názáretiek először helyeseltek, csodálkoztak, aztán rövid idő alatt a kételkedés, a felháborodás, majd a gyilkos indulatok borították el őket Jézussal szemben: „kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák”.
Ami Názáretben elkezdődött, de a názáretieknek nem sikerült, az a Golgotán, a városon kívül „Beteljesedett” (Jn 19,30). Ez volt Jézus utolsó szava a kereszten. Jézus így foglalta össze földi működését.
Az a „ma”, amellyel Jézus Názáretben elkezdte igehirdetését, nemcsak arra a napra vonatkozik. „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8).
A csalódás, sőt a gyilkos indulatok oka „ma” is és mindörökké ugyanaz, mint akkor Názáretben volt. Aki csalódik Jézusban (és hozzá hasonlóan a mindenkori papjaiban is), az elsősorban nem a bűnök megbocsátását várja, és nem a szeretetben való növekedést tartja a legfontosabbnak. Pedig Jézus ezeket ajánlja fel papjai által, akiknek a legfontosabb feladata a szentségek kiszolgáltatása. Aki el tudja fogadni az elvárásainak nem megfelelő gyóntató és a szentmisét bemutató papokat, annak növekedni fog a hite és a szeretete, és betölti őt Jézus jelenlétének öröme.
Pizzaballa szentföldi ferences püspök mondta, hogy nagy dolog, ha „meg tudjuk engedni, hogy boldoggá tegyenek minket. Ezerszer jobban szeretünk kiérdemelni, hódítani, megszerezni, mint ajándékot elfogadni”.
Jézus a Szentlélekkel együtt az Isten szeretetének a tüzét hozta azoknak, akik engedik, hogy Isten megajándékozza őket. Lukács evangéliumában mondta Jézus, hogy azért jött, hogy tüzet hozzon a földre „Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” (Lk 12, 49).
Krisztus szeretete olyan, mint a tűzvész, amelyet nem lehet megfékezni és elfojtani. Vagy olyan, mint az árvíz, amelynek nem szabnak határt emberi gátak. Azt is lehet mondani róla, hogy olyan, mint a határtalan kősivatag, amely nem múló érzelmeken alapul. Akkor is megmarad, ha úgy érezzük, hogy bennünk szárazság van, mintha kiégtünk volna.
„Jézus személyesen fizeti meg azt a kegyelmet, amelyet nekünk ajándékoz, hogy észrevegyük, mennyit ér a mi életünk az ő szemében!” (Pizzaballa)