Évközi 16. hét, szerda – Kiv 16,1-5.9-15; Mt 13,1-9
Igyekszünk-e magunkra alkalmazni a Szentírásból Jézus példabeszédeit?
A példabeszéd neve parabolé, ami hasonlatot jelent, (bővebben kifejezve egymás mellé tételt, összehasonlítás céljából). Olyan igazságot akar feltárni, amelyet csak akkor lehet megérteni, ha az ember önmagára alkalmazza.
Milyen magatartást alakítottunk ki Isten igéjével szemben? Követjük-e, és milyen odaadással?
A pusztában vándorló zsidó története is tanulságos számunkra, mert jelképezi az ember viselkedését Istennel szemben. Az Isten által megszabadított Izrael útját az Ígéret földje felé az Istennel szembeni értetlenségek és zúgolódások osztották szakaszokra (korszakokra). Az értetlenség még elfogadható magatartás, hiszen az Isten útjai az ember számára szokatlanok, különlegesek, olykor felfoghatatlanok. Az ember pedig nehezen hagyatkozik rá Isten gondviselésére.
A zsidók valamennyien tanúi voltak Isten csodálatos tetteinek, amelyekkel kimentette őket az ellenség kezéből. De néhány nap múlva már zúgolódtak, hogy nincs vizük és ennivalójuk. A zúgolódás nemcsak egyszerűen illetlenség, hanem bűnös feledékenység, és szégyenletes szeretetlenség Istennel szemben.
Isten azonban ismételten kimutatta irgalmát és türelmes szeretetét. Az ígéret földje felé haladó nép égből hullott kenyeret kapott, amely előképe a Jézus által adományozott lelki tápláléknak (a Mennyi Kenyérnek, az Eucharisztiának), amely az örök élet felé vezető úton táplál minket. Az égből alászállott Kenyér nélkül lehetetlen végigjárni azt az utat, amely az örök hazába vezet.
Az Eucharisztiához való viszonyulásunk döntő, alapvető fontosságú életünkben. Nélküle nincs bennünk isteni élet. Nem táplálja bennünk az isteni életet, ha úgy vesszük, mintha közönséges kenyér volna.
Ezért már az is nagyon fontos, hogyan készülünk Krisztus testének a magunkhoz vételére. Miután magunkhoz vettük, az is fontos, hogy milyen gondolatokkal köszöntjük, és figyelünk-e arra, hogy mit akar nekünk mondani? Megköszönjük-e, hogy eljött hozzánk? Visszagondolunk-e Rá a nap folyamán?
A mai példabeszédet magunkra alkalmazva értjük-e, hogy Jézus értünk elhaló búzaszem akart lenni? Azért is akart a föláldozottság állapotában köztünk maradni, hogy nekünk az áldozatos szeretet vállalására adjon erőt. „Nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5). Együttműködünk-e Vele, hogy bő termést hozzunk, és így dicsőítsük meg az Atyát?
Csak akkor lesz erőnk tovább vándorolni az ígéret földje felé, ha valóban (személyesen) befogadtuk Krisztust.