Évközi 15 hét, szombat – Mt 12,14-21
Méltó módon ünnepeljük-e meg a vasárnapot?
Amikor Jézus szombati napon gyógyította meg a fél kezére béna embert, ezt tudatosan tette. Az ő gyógyítása nemhogy akadályozta, hanem inkább segítette az Úr napjának méltó megünneplését. A beteg ember meggyógyítása ugyanis a megkötözöttségtől való szabadításnak, Isten gondviselő szeretetének a bizonyítása volt.
A zsidók számára az a parancs, hogy az Úr napját (vagyis a szombatot) szenteld meg, nemcsak a pihenés, hanem a hálaadás kötelezettségét is jelentette. Hálát adtak a teremtésért, az egyiptomi rabságból való szabadulásért és az Istennek a zsidó néppel kötött szövetségéért.
Számunkra a vasárnap jelenti az Úr napját. A mi ünneplésünknek is hasonló céljai vannak. Fontos a pihenés, a következő hétre való erőgyűjtés, de ezek mellett az Istennel, valamint az egymással való kapcsolatainkban való megerősödés is a célunk.
Amikor mi az Úr napját a hét első napján, Jézus feltámadásának napján ünnepeljük, egyrészt arra kell gondolnunk, hogy a teremtés műve a megváltással, az emberi élet újjáteremtésével fejeződött be igazán. Másrészt arra kell emlékeznünk, hogy Jézus feltámadásával belépett az isteni nyugalomba, ahova Ő utána mi is beléphetünk. Ez lesz majd az igazi szombat, amikor az emberek megpihennek fáradalmaikból.
Ahhoz, hogy a vasárnap ünneplése méltó legyen, védett időt kell biztosítani a szentmisének és az Isten igéjével való foglalkozásnak. Tartózkodni kell minden olyan tevékenységtől, amely akadályozná az Istennel való személyesebb együttlétet, valamint a test és a lélek számára szükséges pihenést.
Egymásra is tekintettel kell lennünk, hogy mindenkinek lehetősége legyen a pihenésre és a szabad időre, hogy mindenkinek legyen ideje az elmélkedésre, az önmagába tekintésre, a művelődésre, és főleg, hogy legyen alkalom a jó cselekedetekre (különösen a betegekkel és az idősekkel való törődésre).
Az igazi felüdülést és energiával való feltöltődést az Istennel való kapcsolatunk ápolása mellett, az emberi kapcsolataink ápolásának kell jelentenie.
Mindehhez szükség van megfelelő előkészületekre is: pl. a tervezésre, a szervezésre, lakásunk, illetve környezetünk rendbetételére, továbbá az ünnepi étkezéshez szükséges anyagok előkészítésében való közös részvételre, stb. Szükség van munkamegosztásra, valamint szellemi és lelki felkészülésre is: pl. az előző vasárnapi tanítás megvalósításának ellenőrzésére, a következő hét tervezésére, a szentmisére való megfelelő felkészülésre.
Csak így lesz a vasárnap erőforrás, az Istenhez, az Egyházhoz és az egymáshoz való tartozásunknak a megerősítése. Lehetőség arra, hogy Isten szemével nézzük a magunk és mások életét, és egyre figyelmesebben és jobban szeressük Istent és egymást.