Július 3. Szent Tamás apostol – Jn 20,24-29
Hiszünk-e Isten szeretetében, és hitelesen tudunk-e tanúságot tenni róla?
Tamás apostol nem fogadta el társai tanúságtételét. Nem hitte el, hogy Jézus valóban föltámadt és él.
Pedig a látás és tapintás nem lehet mindenkinek az osztályrésze. Jézus kijelentése szerint, akik nem látnak, hanem csak a hallás (az igehirdetés által) hisznek, azok éppen olyan boldogok, mint akik látnak, és úgy hisznek. Alapelv, hogy: „A hit… hallásból fakad”(Róm10,17).
El kell gondolkodnunk azon, hogy Krisztus tudja, hogy Egyházának tagjai miről beszélgetnek. És feltámadása után is olyan odaadással törődik övéivel, mint azelőtt. Aztán az Úr Jézus a testén levő sebek nyomaival nemcsak azt akarta bizonyítani, hogy Ő él, hanem azt is, hogy halálosan szeret minket.
A hitünknek mindig azon a meggyőződésen kell alapulnia, hogy Isten nyilatkozott meg. Az Egyház szóban és írásban megőrizte a szemtanúk tanúskodását, s ezt mindig ki kell fejtenie ahhoz, hogy a hit ésszerű állásfoglalás legyen. De hitünk kialakulásához személyes bizonyosságra, megtapasztalásra is szükségünk van. Ahhoz, hogy erre Tamás apostolnak alkalma nyíljék, az is kellett, hogy fölkeresse társait.
A kinyilatkoztatásra épülő keresztény hit mindig abban való hit, hogy Isten a szeretet. Isten nem csupán az önmagától való, örökkévaló, mindentudó és mindenható Isten, hanem Ő a minket szerető, a velünk törődő, a rólunk gondoskodó Isten. Hitünk lényegét így foglalta össze János apostol: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk” (1Jn 4,16).
A hitetlenség mögött sokszor az Isten szeretetében való kételkedés és valamilyen csalódás húzódik meg. Ha valami miatt nem bízunk eléggé Isten szeretetében, akkor ez a hitünk hiányát vagy gyengeségét bizonyítja. Ha nem viszonozzuk Krisztus szeretetét, vagyis ha nem szeretjük Krisztust mindenek fölött és mindennél/mindenkinél jobban, és nem akarjuk úgy szeretni egymást, ahogy Ő szeretett minket, okos szeretettel, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy hiteltelen a kereszténységünk! De ha mások is megtapasztalják, hogy valóban szeretjük az Istent és egymást, akkor ez segítséget jelent másoknak is, hogy higgyenek az Istenben.
Higgyünk Isten szeretetében, és úgy tegyünk erről tanúságot, hogy úgy szeretjük egymást, ahogyan Jézus szeretett minket! Az egymás iránti türelmes szeretetünkkel, és az embertársainkkal való törődésünkkel tudunk hozzájárulni a feltámadott Krisztusba vetett hit megerősítéséhez!
Tamás és a többi apostol példája is bizonyítja, hogy nélkülözhetetlenül szükségünk van a személyes megtapasztalásra. A mi életünkben ez a szentmisében, a szentáldozásban tud megvalósulni. Rajtunk múlik, hogy minden szentáldozásunk valóban személyes találkozás lesz-e a feltámadott Jézussal!
A hit meggyőződés arról, megtapasztalása annak, amit nem látunk (vö. Zsid 11, 1).